Szerbia
Tüntetést szerveznek Belgrádban március 15-én
Betűméret:             

Tüntetést szerveznek Belgrádban március 15-én annak a nagyszabású diáktüntetésnek az évfordulóján, amely tavaly több százezer embert vitt az utcára a szerb fővárosban.

A demonstráció szervezői szerint a megmozdulás célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok politikai szerepére és a közéleti változások iránti igényre.

Marko Vujić, a Belgrádi Egyetem Politikatudományi Karának docense az N1 televíziónak nyilatkozva úgy fogalmazott: a 2025. március 15-i diákmegmozdulás a közelmúlt szerb politikai történetének egyik jelentős eseménye volt. Szerinte a tavalyi demonstráció hozzájárult ahhoz, hogy a rendszerkritikus politikai erők megerősödjenek, és sokakban oldotta a közéleti megszólalással kapcsolatos félelmeket is.

A szakértő szerint a tavalyi tüntetés megmutatta, hogy a civil társadalom és a fiatalok jelentős mozgósító erővel rendelkeznek Szerbiában. Úgy véli, a politikai változásoknak elsősorban a választásokon kell eldőlniük, ugyanakkor az utcai megmozdulások is fontos szerepet játszhatnak a közélet alakításában.

A stabilitás és a jólét a nyugat-balkáni régióban az Európai Unió stratégiai érdekeit szolgálja, Szerbia ebben nagyon fontos szerepet tölt be - jelentette ki Marta Kos, az Európai Bizottság bővítésért felelős biztosa Strasbourgban kedden. Az Európai Parlament plenáris ülésének az életfogytiglani szabadságvesztésre...
2026. SZEPTEMBER 15.
[ 17:37 ]
Tizenkét helyi civil szervezet arra kérte az ellenzéki pártokat és a kisebbségi listákat, hogy gondolják újra önálló indulásukat, és támogassák a Hallgatói Lista – A hallgatók győznek elnevezésű választási listát. A kezdeményezők szerint a szavazatok szétaprózódása az október 25-i előrehozott parlamenti...
2026. SZEPTEMBER 15.
[ 17:20 ]
A Vajdasági Magyar Szövetség kedden benyújtotta a Köztársasági Választási Bizottságnak a közelgő előrehozott parlamenti választásokra összeállított jelöltlistáját. A lista „Vajdasági Magyar Szövetség – dr. Pásztor Bálint” néven indul, listavezetője pedig a párt elnöke, dr. Pásztor Bálint. A VMSZ a listával...
2026. SZEPTEMBER 15.
[ 15:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó