Szerbia
Folytatódik az SNS és a VMSZ stratégiai együttműködése
Betűméret:             

Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke szerint a politikai párbeszéd elengedhetetlen, és nemcsak a választások előtt, hanem azt követően is fenn kell maradnia.

Úgy fogalmazott: a szerbiai politikai élet egyik visszatérő problémája, hogy egyes szereplők inkább külföldi partnerekkel egyeztetnek, miközben saját országukban kerülik a párbeszédet.

Vučević hangsúlyozta, hogy a konzultációk megszervezése az államfő hatáskörébe tartozik, ugyanakkor aggasztónak nevezte, hogy egyes politikusok nem hajlandók tárgyalni a hazai közélet fontosabb szereplőivel.

Szerinte a belső párbeszéd hiánya akadályozza a társadalmi feszültségek enyhítését és a politikai normalizációt, miközben ezek a szereplők vezető tisztségekre pályáznak, közölte töbek között a 021.rs portál.

A vajdasági magyarokkal való politikai együttműködés kapcsán megerősítette: a haladók folytatni kívánják stratégiai partnerségüket a Vajdasági Magyar Szövetséggel.

Mint mondta, már egyeztetett Pásztor Bálinttal, és a jövő héten személyesen is találkoznak, hogy folytassák az együttműködést. Hozzátette: a VMSZ büszke lehet arra, hogy nemcsak a Szerb Haladó Párttal, hanem a Fidesszel is szoros kapcsolatot ápol.

Júniusban összesen 11 napon kellett beavatkoznia a jégelhárító rendszernek Szerbiában. Ez idő alatt több mint 3000 jégelhárító rakétát használtak fel a viharok elleni védekezés során, közölte az RTV. Az instabil időjárás júliusban is folytatódik, a rendszernek már július 1-jén is működésbe kellett lépnie. A...
2026. JÚLIUS 3.
[ 14:23 ]
Brüsszelben mutatta be pénteken a szerb kormány az európai uniós csatlakozási folyamat során elért reformeredményeket és a következő időszak prioritásait. Az eseményt a szerb kormány és Szerbia EU-missziója szervezte. A rendezvényen Ana Brnabić házelnök, Siniša Mali pénzügyminiszter, Marko Đurić külügyminiszter és...
2026. JÚLIUS 3.
[ 12:03 ]
Ősszel parlamenti és elnökválasztást tartanak Szerbiában – jelentette be Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke a Kompas hetilapnak adott interjújában. A politikus közölte, a párt egyelőre nem tárgyalt a lehetséges elnökjelöltekről. Mint fogalmazott, olyan személyt kívánnak indítani, aki méltó a tisztségre,...
2026. JÚLIUS 3.
[ 10:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó