Szerbia
Vučić: A vártnál jobb volt a beszélgetés Magyar Péterrel
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy a Magyar Péterrel folytatott telefonbeszélgetése a vártnál is jobban sikerült, és bízik a leendő magyar miniszterelnök pragmatikus hozzáállásában. A beszélgetést kulcsfontosságúnak nevezte a szerb–magyar kapcsolatok további erősítése szempontjából.

Vučić a paraćini szerb üveggyár új üzemének megnyitóján újságíróknak elmondta: a keddi egyeztetés hangneme kifejezetten pozitív volt, és külön kiemelte, hogy semmilyen kellemetlen vagy feszültséggel terhelt momentum nem volt a párbeszéd során. Mint fogalmazott, „nagyon fontos beszélgetés” volt számára, és államfőként elégedett annak módjával és hangulatával, ahogyan az lezajlott.

Az elnök közölte, hogy gratulált Magyar Péternek a választási győzelméhez, és hangsúlyozta: bár politikai nézeteik különböznek, egyikük sem titkolja saját álláspontját. Hozzátette, hogy Szerbia nem változtatja meg szövetségeseit és partnereit, ugyanakkor alapvető érdeke, hogy jó kapcsolatokat ápoljon Magyarországgal. Elmondása szerint mindkét fél egyértelműen jelezte, hogy folytatni kívánják a szoros együttműködést és tovább erősítenék a kétoldalú kapcsolatokat.

Vučić külön kitért a két ország közötti gazdasági és stratégiai együttműködésre is. Rámutatott, hogy számos közös projekt köti össze Szerbiát és Magyarországot, különösen az energetika és az infrastruktúra területén. Példaként említette, hogy Szerbia Magyarországon tárol földgázt, miközben Magyarország jelentős mennyiségű gázt kap Szerbián keresztül. Szólt arról is, hogy Magyarország érdeklődik a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) tulajdonosi szerkezetének átalakítása iránt, valamint folyamatban van az Újvidék–Algyő kőolajvezeték projektje is.

Az államfő hangsúlyozta, hogy a közös beruházások nemcsak gazdasági, hanem politikai szempontból is erősítik a két ország kapcsolatát, amelyet tovább mélyít a nemzeti közösségek jelenléte is: a vajdasági magyarok Szerbiában, illetve a szerb közösség Magyarországon.

Vučić reagált arra a felvetésre is, miszerint Magyarország erősíteni kívánja kapcsolatait Ausztriával. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, nem lát ebben semmiféle problémát vagy veszélyt, és nem tart attól, hogy ez valamiféle történelmi „birodalmi” törekvés lenne. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Magyarország történelmi fejlődésének egyik legjelentősebb időszaka az 1867-es kiegyezést követő évtizedekhez köthető, amikor az ország jelentős gazdasági és infrastrukturális fejlődésen ment keresztül.

Összegzésként Vučić hangsúlyozta: Szerbia számára kiemelten fontos a stabil és kiszámítható kapcsolat Magyarországgal, amely a jövőben is meghatározó marad mind gazdasági, mind politikai értelemben, írja az RTS.

A legfrissebb adatok szerint Szerbiában jelenleg 31 szabadtéri aktív tűz van. A legnehezebb a helyzet a Delibláti-homokpusztán, ahol a tűz több mint 2.000 hektárt érintett, továbbá a Kraljevo melletti Stolovi-hegységben, a bujanovaci községhez tartozó Breznicánál, valamint a bojnik községbeli Gornji Brestovacnál – közölte...
2026. AUGUSZTUS 13.
[ 14:53 ]
Aleksandar Vučić szerb államfő az Ibar folyó elterelésére vonatkozó bejelentésére érkezett negatív európai és pristinai reakciókkal kapcsolatban azt mondta, hogy ezt korábban Novi Pazar önkormányzata és egyes szervezetek is kérték. Mint mondta, erre a Ribarić közelében tervezett kis vízerőmű megépítése miatt volt...
2026. AUGUSZTUS 13.
[ 12:56 ]
Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke és a szerb államfő regionális ügyekért felelős tanácsadója ma kijelentette, hogy véleménye szerint kevesebb mint 100 nap választja el Szerbiát a választásoktól. Felszólította a politikai szereplőket, hogy készüljenek fel a megmérettetésre, és fogadják el annak...
2026. AUGUSZTUS 13.
[ 11:13 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó