Szerbia
Vučić: Nem félek a magas részvételi aránytól
Betűméret:             

Aleksandar Vučić kijelentette, hogy nem tart a magas választási részvételtől, sőt, arra számít, hogy amikor sor kerül a voksolásra, az meghaladja majd a 70 százalékot. Mint mondta, a demokratikus szabályok nem jelentenek veszélyt számára, és kifejezetten örül annak, ha minél többen élnek szavazati jogukkal.

Az államfő hangsúlyozta: a választásokat nem külföldön, hanem Szerbia városaiban és falvaiban döntik el. Hozzátette, hogy bár az ellenzék jelentős nemzetközi politikai, pénzügyi és médiatámogatást élvez, a végső szó a választóké. Úgy fogalmazott, a politikai küzdelem lényege, hogy ki tud nagyobb bizalmat szerezni az ország polgáraitól, közölte a Tanjug.

Vučić beszélt arról is, hogy számára kiemelten fontos a közvetlen kapcsolat az emberekkel, különösen a vidéki közösségekben élőkkel. Mint mondta, a mindennapi problémák megoldása, az egészségügyi ellátás javítása és a személyes jelenlét erősítése döntő lehet abban, hogyan értékelik az emberek a kormány munkáját, és végső soron ez határozza meg a választási eredményt is.

Ősszel parlamenti és elnökválasztást tartanak Szerbiában – jelentette be Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke a Kompas hetilapnak adott interjújában. A politikus közölte, a párt egyelőre nem tárgyalt a lehetséges elnökjelöltekről. Mint fogalmazott, olyan személyt kívánnak indítani, aki méltó a tisztségre,...
2026. JÚLIUS 3.
[ 10:01 ]
A szerb kormány elfogadta a 2026/2027-es tanévre vonatkozó államilag finanszírozott elsőéves felvételi keretszámokat a Szerb Köztársaság által alapított felsőoktatási intézményekben – közölte az Oktatási Minisztérium. Az állami költségvetésből finanszírozott alapfokú szakirányú, alapképzési és osztatlan...
2026. JÚLIUS 2.
[ 19:35 ]
A szerb kormány épületében ma adták át a 2026-os évre szóló, 14 különösen fejletlen község infrastrukturális fejlesztését támogató program szerződéseit, összesen 87 millió dinár értékben. A támogatásból a vízvezeték-, csatorna- és kommunális hálózat korszerűsítését finanszírozzák. Novica Tončev...
2026. JÚLIUS 2.
[ 14:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó