Szerbia
Vučić: A választások időpontja nem a nyaralók számától függ
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy a választásokat nem az alapján írják ki, ki mikor nyaral, hanem akkor, amikor az az állam számára a legkedvezőbb.

Hozzátette: a jelenlegi nemzetközi helyzet miatt egyelőre nem tud konkrét időpontról beszélni, ugyanakkor nem zárta ki sem a júliusi, sem a november végi választások lehetőségét, közölte a 021.rs portál.

Az elnök egy televíziós interjúban arról beszélt, hogy a választások kimenetele végső soron a polgárok döntésén múlik. Szerinte a választók azt mérlegelik, ki dolgozik és milyen terveket kínál, mert programok nélkül nincs fejlődés.

Vučić bírálta a kormány munkáját is, mert gyorsabb és határozottabb lépéseket várt volna az oktatási verseny erősítésében, különösen új egyetemek és karok létrehozásában. Úgy vélte, fontos lenne olyan feltételeket teremteni, hogy a fiatalok itthon tanuljanak, és ne külföldre menjenek, miközben megjegyezte azt is, hogy Vladan Đokić rektor politikai indulása önmagában nem probléma, de előbb a feladatait kellett volna ellátnia.

A szerb kormány elfogadta a 2026/2027-es tanévre vonatkozó államilag finanszírozott elsőéves felvételi keretszámokat a Szerb Köztársaság által alapított felsőoktatási intézményekben – közölte az Oktatási Minisztérium. Az állami költségvetésből finanszírozott alapfokú szakirányú, alapképzési és osztatlan...
2026. JÚLIUS 2.
[ 19:35 ]
A szerb kormány épületében ma adták át a 2026-os évre szóló, 14 különösen fejletlen község infrastrukturális fejlesztését támogató program szerződéseit, összesen 87 millió dinár értékben. A támogatásból a vízvezeték-, csatorna- és kommunális hálózat korszerűsítését finanszírozzák. Novica Tončev...
2026. JÚLIUS 2.
[ 14:12 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) figyelmeztetést adott ki Szerbia területére a várható heves időjárási jelenségek miatt, Belgrádra pedig külön riasztás van érvényben a kiadós zivatarok miatt. Az RHMZ honlapján közzétett figyelmeztetés szerint ma változékony időjárás várható záporokkal és...
2026. JÚLIUS 2.
[ 10:44 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó