Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy az Inđija község területén elásott hordóban talált holttest 99,9 százalékos bizonyossággal Aleksandar Nešovićé, akit a gyanú szerint a belgrádi Senjak városrész egyik éttermében öltek meg.
Hozzátette: a végleges megerősítésre még várják a DNS-vizsgálat eredményét.
„A holttest összegörnyedt állapotban volt, előtte pedig megégették – legalábbis ezt mondják a rendőrök, nem vagyok szakértő –, feltehetően azért, hogy kevesebb vér maradjon. Ennek ellenére maradtak vérnyomok, és folyamatban van a DNS-azonosítás, de más részletek alapján szinte teljes bizonyossággal, 99,9 százalékban kijelenthető, hogy Nešović úrról van szó” – mondta Vučić az RTS-nek.
Az államfő szerint az elkövetők a hordóban lévő holttestre betont öntöttek, a betont pedig egy garázsban készítették elő, írja a Tanjug.
Vučić: Szeptember és november között lehetnek a választások
Vučić bejelentette, hogy az előrehozott választásokat várhatóan szeptember és november között tartják meg. Közölte, hogy elfogadja az eredményeket akkor is, ha más lista győz, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is a párbeszéd mellett áll ki.
Mint mondta, egy egységes, fejlődő és modern Szerbiáért kíván dolgozni, ahol világos többség irányítja az országot saját programja alapján.
A tiltakozásokról szólva Vučić úgy fogalmazott, hogy azok be nem jelentett, „törvénytelen megmozdulások”, amelyek során az utcákat és az autópályákat is lezárják.
Vučić új intézkedéseket jelentett be a nyugdíjasok és az egészségügy számára
Vučić bejelentette továbbá, hogy a következő két-három hónapban új intézkedések várhatók a nyugdíjasok támogatására, amelyek révén – mint fogalmazott – „érezhetően több pénz marad majd a zsebükben”. Részleteket egyelőre nem közölt, de hangsúlyozta, hogy az intézkedésekhez nem lesz szükség az állam további eladósodására.
Az államfő szerint Szerbia továbbra is alacsony államadóssággal rendelkező ország, és több európai állam is rosszabb mutatókkal rendelkezik. Emellett jelentős változásokat helyezett kilátásba az egészségügyben is: elmondása szerint intézkedéseket készítenek elő annak érdekében, hogy a szív- és érrendszeri gyógyszerek, valamint a táplálékkiegészítők könnyebben elérhetők legyenek a polgárok számára.
Vučić közölte, hogy az új intézkedéseket várhatóan 10–13 napon belül ismertetik, kínai látogatását követően. Hozzátette: a jövőben nem egyetlen nagy kórházi beruházásra fordítják a forrásokat, hanem több egészségház és rendelő felújítására, különösen a várótermek és a mellékhelyiségek rendezésére, valamint a várólisták csökkentésére.
Vučić a Mol–NIS tárgyalásokról: Nem vagyok optimista, de a polgároknak nincs okuk aggodalomra
Vučić kijelentette, hogy a Gazprom Neft és a magyarországi Mol közötti tárgyalások az amerikai OFAC felügyelete mellett zajlanak, miközben a megállapodás határideje május 22-én jár le. Hozzátette, arra számít, hogy a határidőt meghosszabbítják.
Az államfő szerint az elmúlt másfél évben a szerb vezetés mindent megtett annak érdekében, hogy a polgárok ne érezzék meg a NIS körüli bizonytalanság következményeit, még az üzemanyagárak emelkedésében sem. Mint mondta, számos egyeztetést folytattak a Mol képviselőivel, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem tekint optimistán a tárgyalások kimenetelére.
Vučić kiemelte, hogy folyamatosan töltik fel az energiahordozó-tartalékokat, és biztos benne, hogy megoldás születik a Szerbiai Kőolajipari Vállalat helyzetére. Hozzátette, szeretnék elkerülni a vállalat államosítását, de több lehetőség is az asztalon van. Azt is elmondta, hogy a magyarországi politikai változások a szerb álláspontot nem befolyásolták, és Magyar Péter magyar miniszterelnök is megerősítette számára, hogy továbbra is érdeklődnek a NIS iránt.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




