Szerbia
Vučić: A hordóban talált holttest 99,9 százalékban Aleksandar Nešovićé
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy az Inđija község területén elásott hordóban talált holttest 99,9 százalékos bizonyossággal Aleksandar Nešovićé, akit a gyanú szerint a belgrádi Senjak városrész egyik éttermében öltek meg.

Hozzátette: a végleges megerősítésre még várják a DNS-vizsgálat eredményét.

„A holttest összegörnyedt állapotban volt, előtte pedig megégették – legalábbis ezt mondják a rendőrök, nem vagyok szakértő –, feltehetően azért, hogy kevesebb vér maradjon. Ennek ellenére maradtak vérnyomok, és folyamatban van a DNS-azonosítás, de más részletek alapján szinte teljes bizonyossággal, 99,9 százalékban kijelenthető, hogy Nešović úrról van szó” – mondta Vučić az RTS-nek.

Az államfő szerint az elkövetők a hordóban lévő holttestre betont öntöttek, a betont pedig egy garázsban készítették elő, írja a Tanjug.

Aleksandar Vučić szerb elnök telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, a beszélgetés középpontjában pedig a kétoldalú kapcsolatok, Szerbia és Ukrajna európai integrációs folyamata, valamint a gazdasági együttműködés fejlesztése állt. Vučić közölte, hogy szó esett egy esetleges szerb–ukrán...
2026. MÁJUS 20.
[ 18:23 ]
A szerb parlament elfogadta a választási törvények módosításait, amelyek az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) ajánlásai alapján több újdonságot is bevezetnek a választási folyamatban. A módosítások érintik a parlamenti és helyhatósági választásokról, a köztársasági elnök...
2026. MÁJUS 20.
[ 16:01 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy részt vesz a június elején Tivatban megrendezendő EU–Nyugat-Balkán csúcstalálkozón. Elmondása szerint azután döntött így, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. A szerb államfő azt is közölte, hogy a délután folyamán...
2026. MÁJUS 20.
[ 14:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó