Szerbia
Brüsszelben mutatta be reformeredményeit a szerb kormány
Betűméret:             

Brüsszelben mutatta be pénteken a szerb kormány az európai uniós csatlakozási folyamat során elért reformeredményeket és a következő időszak prioritásait. Az eseményt a szerb kormány és Szerbia EU-missziója szervezte.

A rendezvényen Ana Brnabić házelnök, Siniša Mali pénzügyminiszter, Marko Đurić külügyminiszter és Nemanja Starović európai integrációs miniszter ismertette a kormány álláspontja szerint az uniós integráció, a jogállamiság és a gazdaság területén elért eredményeket. Ana Brnabić közölte: a szerb parlament idén 23, az európai integrációhoz kapcsolódó törvényt fogadott el, amelyek közül 14 közvetlenül az uniós joganyag átvételéhez vagy a Nyugat-Balkánra vonatkozó uniós növekedési tervhez kapcsolódik. Azt is elmondta, hogy a 2023-as választásokat követően megfogalmazott 25 ODIHR-ajánlásból eddig 12-t hajtottak végre, és további jogszabályokat is napirendre tűznek. Siniša Mali a konferencián úgy fogalmazott, hogy Szerbia a Nyugat-Balkán legnagyobb és leggyorsabban növekvő gazdasága, amely gazdaságilag már ma is szorosan kötődik az Európai Unióhoz. A konferenciáról a Tanjug számolt be.

Mindeközben azonban a Szabad Európa Rádió diplomáciai forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy legalább öt európai uniós tagállam továbbra sem támogatja a csatlakozási tárgyalások hármas klaszterének megnyitását.

Hollandia hivatalosan is megerősítette álláspontját. A holland külügyminisztérium szerint a jogállamiság területén továbbra sem történt olyan mértékű előrelépés, amely indokolná a tárgyalási fejezet megnyitását. Diplomáciai források szerint Hollandia mellett a három balti állam és Svédország is ellenzi a klaszter megnyitását.

Az ellenző országok elsősorban a jogállamisággal, a korrupció elleni küzdelemmel és a médiaszabadság helyzetével kapcsolatos aggályokat emelik ki, emellett több tagállam továbbra is kifogásolja, hogy Szerbia nem vezetett be szankciókat Oroszországgal szemben az ukrajnai háború miatt.

Az Európai Bizottság legutóbbi jogállamisági jelentése szerint Szerbia nem ért el érdemi előrelépést a jogállamiság, a korrupció elleni fellépés és a médiaszabadság területén, amelyek továbbra is a csatlakozási tárgyalások folytatásának legfőbb akadályai. A hármas klaszter megnyitásához az Európai Unió valamennyi tagállamának egyhangú támogatására van szükség.

A szerb kormány épületében ma adták át a 2026-os évre szóló, 14 különösen fejletlen község infrastrukturális fejlesztését támogató program szerződéseit, összesen 87 millió dinár értékben. A támogatásból a vízvezeték-, csatorna- és kommunális hálózat korszerűsítését finanszírozzák. Novica Tončev...
2026. JÚLIUS 2.
[ 14:12 ]
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) figyelmeztetést adott ki Szerbia területére a várható heves időjárási jelenségek miatt, Belgrádra pedig külön riasztás van érvényben a kiadós zivatarok miatt. Az RHMZ honlapján közzétett figyelmeztetés szerint ma változékony időjárás várható záporokkal és...
2026. JÚLIUS 2.
[ 10:44 ]
Megkezdődött az új dizájnú szerb útlevelek kiadása. A legszembetűnőbb változás, hogy az útlevél borítója burgundi vörös színű lett, rajta pedig az állami címer látható – közölte az RTS. Emellett az útlevél mind a 32 oldala eltérő grafikát kapott. Az új útlevéllel – akárcsak a régivel – 133 országba...
2026. JÚLIUS 2.
[ 9:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó