Szerbia
A nemzeti kisebbségek jelöltjén múlhat a REM Tanácsának egyensúlya
Betűméret:             

Az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) Tanácsának négy független tagja – Dubravka Valić Nedeljković, Ira Prodanov Krajišnik, Mileva Malešić és Rodoljub Šabić – mégis elfogadta mandátumát, miután a szerb parlament elfogadta az elektronikus médiáról szóló törvény hiteles értelmezését. Eszerint korábbi lemondásuk nem járt joghatással, mert hivatalosan még nem léptek tisztségbe, nem vettek részt a tanács munkájában, és nem kaptak tiszteletdíjat sem.

A döntés megosztotta a közvéleményt, különösen az ellenzék egy része bírálta. Šabić a Novának azt mondta: az értelmezésnek törvényi ereje van, ezért kötelesek voltak eljárni, ellenkező esetben a hatalom őket állíthatta volna be úgy, mint akik akadályozzák a REM megalakulását. Szerinte jelenleg patthelyzet van a tanácsban, mert senkinek sincs többsége, a kulcskérdés pedig a kilencedik tag megválasztása lesz.

A kilencedik, nemzeti kisebbségek által javasolt tagot korábban nem választották meg, részben a VMSZ ellenállása miatt. Šabić szerint a következő fontos próba az lesz, hogy kiírják-e a nemzeti tanácsi választásokat, majd sikerül-e valóban független jelöltet választani. A négy független tag azt ígéri, hogy megpróbálja megakadályozni a törvénytelen döntéseket, és nyilvánossá tenni, mi történik valójában a REM-ben.

A Nova cikke szerint jogi vita is kíséri az ügyet: egyesek szerint a hiteles értelmezés visszamenőleges hatálya alkotmányossági kérdéseket vet fel. Nemanja Nenadić, a Transparency Serbia programigazgatója ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy Szerbiában nincs világos jogi mechanizmus annak megállapítására, mikor lépi túl a parlament a hatáskörét egy törvény hiteles értelmezésekor.

Szerbiában ma a mérsékelten vagy erősen felhős időt követően délután északkelet felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet. A hőmérséklet 0 és 19 fok között alakul – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, amely az ország keleti részén időnként...
2026. OKTÓBER 15.
[ 7:35 ]
Amennyiben Szerbia bruttó hazai termékének növekedési üteme jövőre meghaladja a 4,2 százalékot, a nyugdíjak több mint tíz százalékkal emelkedhetnek – jelentette ki Aleksandar Vučić, az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia választási lista vezetője a ma esti, šabaci választási nagygyűlésen. „Minden emberért...
2026. OKTÓBER 14.
[ 19:45 ]
A belgrádi Harmadik Alapfokú Ügyészség közölte, hogy a rendőrségi igazoláson szereplő időpont, amikor lefoglalták Aleksandar Šapić belgrádi polgármester fegyvereit, nem egyezik a hivatalos rendőrségi jelentésben rögzített események időrendjével. Az ügyészség megállapította, hogy a Tatjana Mićić ellenzéki...
2026. OKTÓBER 14.
[ 18:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó