Szerbia
Augusztus 17-től 18 új receptköteles gyógyszer kerül állami támogatási listára
Betűméret:             

Augusztus 17-től a szerbiai egészségbiztosítással rendelkezők 18 új receptköteles gyógyszerhez juthatnak hozzá állami támogatással – jelentette be Đuro Macut szerb miniszterelnök. Mint hangsúlyozta, az állam átvállalja azon kezelések költségeinek jelentős részét, amelyeket a betegek eddig teljes egészében saját maguk finanszíroztak.

A miniszterelnök elmondta, hogy a támogatott gyógyszerek listájára 16 új szájon át szedhető véralvadásgátló kerül fel. Ezeket a nem billentyűeredetű pitvarfibrillációban szenvedő betegek esetében a stroke és a szisztémás embólia megelőzésére, valamint a mélyvénás trombózis és a tüdőembólia kezelésére, illetve azok kiújulásának megelőzésére alkalmazzák.

A listára emellett két, szívelégtelenség kezelésére szolgáló gyógyszer is felkerül. Ezeket eredetileg cukorbetegség kezelésére fejlesztették ki, azonban a klinikai vizsgálatok és a gyakorlati tapasztalatok szerint hatékonyak a szívelégtelenségben szenvedő betegek kezelésében is.

Macut – aki endokrinológus szakorvos is – kiemelte, hogy a döntés különösen fontos a krónikus, nem fertőző betegségekben szenvedők számára. Rámutatott, hogy a cukorbetegség, a magas vérnyomás, az elhízás és az anyagcserezavarok jelentős szív- és érrendszeri kockázati tényezők, ezért a szövődmények időben történő megelőzése kiemelt jelentőségű.

Hozzátette: a pitvarfibrillációban szenvedő betegek esetében a megfelelő véralvadásgátló kezelés kulcsszerepet játszhat a stroke megelőzésében, míg a szívelégtelenség korszerű kezelése jelentősen javíthatja a betegek életminőségét és várható élettartamát. Ezért a mostani intézkedés nem csupán a gyógyszerek áráról, hanem a kezelések hozzáférhetőségéről, a súlyos szövődmények megelőzéséről és a lakosság egészségének védelméről is szól.

A 16 új véralvadásgátló gyógyszer esetében az állam a kezelés költségeinek 70 százalékát vállalja át, így a betegeknek a korábbi csomagonkénti 1.700–6.000 dinár helyett körülbelül 600–1.100 dináros önrészt kell fizetniük.

A két szívelégtelenség elleni gyógyszer esetében is jelentősen csökken a betegek terhe: a korábbi 2.500–4.500 dináros teljes ár helyett augusztus 17-től mintegy 1.700 dinár önrészt kell fizetniük.

A miniszterelnök emlékeztetett arra is, hogy augusztus 1-jétől már csökkentették az A1-es gyógyszerlistán szereplő készítmények önrészét. Az intézkedés összesen 769 gyógyszert érint, írja az RTV.

Aleksandar Vučić, az Egyesült Szerbia választási lista vezetője pénteken Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica) kijelentette, hogy az utolsó leheletéig harcolni fog azok ellen, akik szerinte nem akarnak jót Szerbiának, és az ország rombolásán dolgoztak - ismertette a Tanjug. Vučić a Szerb Haladó Párt (SNS) vajdasági...
2026. NOVEMBER 6.
[ 17:54 ]
A közelgő ünnep miatt megnövekedett forgalomra lehet számítani Szerbia útjain – közölte pénteken a Szerbiai Utak Közvállalat (Putevi Srbije), arra kérve a járművezetőket, hogy indulás előtt tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról. A közvállalat tájékoztatása szerint az autósok a Szerbiai Utak hivatalos...
2026. NOVEMBER 6.
[ 16:05 ]
A szerbiai parlamenti választások utáni rendezett hatalomátadás fontosságáról tárgyalt csütörtökön Belgrádban Ignazio Cassis svájci külügyminiszter, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnöke. Cassis külön találkozott a választásokon győztes Egyetemista Lista képviselőivel és Ana...
2026. NOVEMBER 6.
[ 11:27 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó