Szerbia
Meghalt Ratko Mladić hágai elítélt, a boszniai szerb hadsereg volt parancsnoka
Betűméret:             

Meghalt csütörtökön Hágában Ratko Mladić, a boszniai Szerb Köztársaság hadseregének egykori főparancsnoka, akit a hágai törvényszék népirtás, emberiesség elleni és háborús bűncselekmények miatt életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt. Mladić 84 éves volt.

Ratko Mladić a hágai fogvatartottak kórházában hunyt el. A halálhírt elsőként a család közlése alapján szerbiai és boszniai szerb források jelentették, majd egy ENSZ-tisztviselő is megerősítette a Reutersnek.

Lidija Pavićević, a szerbiai Emberi és Kisebbségi Jogi Minisztérium államtitkára a Srna hírügynökségnek azt mondta, hogy Mladić haláláról a volt tábornok fiától, Darko Mladićtól értesült.

Ratko Mladić 1942. március 12-én született. A boszniai háború idején, 1992-től a boszniai Szerb Köztársaság hadserege vezérkarának parancsnoka volt.

A volt tábornokot 2011. május 26-án fogták el a Nagybecskerek közelében fekvő Lázárföldön (Lazarevo), miután csaknem tizenhat éven át bujkált. Ezt követően kiadták a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszéknek.

A törvényszék 2017-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte. Bűnösnek mondták ki többek között az 1995-ös srebrenicai népirtásban, a szarajevói polgári lakosság elleni terrorhadjárathoz kapcsolódó bűncselekményekben, a boszniai muszlim és horvát lakosság üldözésében, valamint ENSZ-alkalmazottak túszul ejtésében. A fellebbviteli tanács 2021. június 8-án jogerősen helybenhagyta az ítéletet és az életfogytiglani büntetést.

Mladić egészségi állapota az utóbbi időben jelentősen megromlott. Több súlyos betegséggel küzdött, és az elmúlt hónapokban ismételten felmerült, hogy humanitárius okokból engedjék Szerbiába gyógykezelésre. A szerb igazságügyi miniszter augusztus 24-én újabb levélben kérte a hágai Nemzetközi Törvényszékek Mechanizmusának elnökét, hogy vizsgálják felül az augusztus 20-án elutasított kérelmet.

A kérelmeknek nem adtak helyt. Mladić haláláig hágai őrizetben maradt.

Szerbiában ma a mérsékelten vagy erősen felhős időt követően délután északkelet felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet. A hőmérséklet 0 és 19 fok között alakul – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél fúj, amely az ország keleti részén időnként...
2026. OKTÓBER 15.
[ 7:35 ]
Amennyiben Szerbia bruttó hazai termékének növekedési üteme jövőre meghaladja a 4,2 százalékot, a nyugdíjak több mint tíz százalékkal emelkedhetnek – jelentette ki Aleksandar Vučić, az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia választási lista vezetője a ma esti, šabaci választási nagygyűlésen. „Minden emberért...
2026. OKTÓBER 14.
[ 19:45 ]
A belgrádi Harmadik Alapfokú Ügyészség közölte, hogy a rendőrségi igazoláson szereplő időpont, amikor lefoglalták Aleksandar Šapić belgrádi polgármester fegyvereit, nem egyezik a hivatalos rendőrségi jelentésben rögzített események időrendjével. Az ügyészség megállapította, hogy a Tatjana Mićić ellenzéki...
2026. OKTÓBER 14.
[ 18:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó