Szerbia
Belgrádban is megemlékeznek az újvidéki tragédia áldozatairól
Betűméret:             

Megemlékező sétát tartanak kedden, szeptember 1-jén Belgrádban az újvidéki vasútállomás előtetőjének leomlása után 22 hónappal. A blokádban részt vevő egyetemisták 19 órára hirdették meg a gyülekezőt a Száva térre, ahonnan beszédek után a Miloš kenéz utcán át a Beograd Centar vasútállomásig vonulnak, írja a 021.

A menet végén 16 perces csenddel emlékeznek az újvidéki tragédia 16 áldozatára. A diákok közleményükben azt írták: minden közösen megtett lépéssel arra akarják emlékeztetni az országot, hogy továbbra is felelősséget és igazságot követelnek.

Ugyanezen a napon Újvidéken is megemlékező sétát szerveznek. A résztvevők 19.45-kor gyülekeznek a NIS székházánál lévő kereszteződésnél, majd onnan a vasútállomáshoz vonulnak. A rendezvényt az újvidéki polgári gyűlések hálózata szervezi, amely azt üzente: az idő múlása ellenére sem mondanak le az igazság követeléséről, és nem felejtik el az áldozatokat.

Az újvidéki vasútállomás előtetője 2024. november 1-jén omlott le. A tragédiában 16 ember vesztette életét, az eset pedig hosszan tartó tiltakozássorozatot indított el Szerbiában.

Szerbia ad otthont az első olyan európai humanoidrobot-gyárnak, amelyet kínai vállalat épít – jelentette be Aleksandar Vučić szerb államfő a leendő šabaci üzem meglátogatásakor. Elmondása szerint a beruházás első szakaszában mintegy 200 embernek biztosítanak majd munkát. Vučić szerint a šabaci beruházás csak a...
2026. AUGUSZTUS 29.
[ 12:55 ]
Szerbiában jelenleg húsz helyen van aktív tűz, a helyzet azonban összességében stabilabb az elmúlt napokhoz képest. Továbbra sem sikerült teljesen lokalizálni a lángokat a Delibláti-homokpusztán, a Stolovi-hegységben és a Vranje melletti Lukovo térségében, míg a Sjenica környéki Koznik falunál pusztító tűz jelenleg nincs...
2026. AUGUSZTUS 29.
[ 11:28 ]
Augusztus utolsó hétvégéjén megnövekedett forgalomra kell számítani a szerbiai utakon – figyelmeztet a Szerbiai Autó-Motoros Szövetség. A nyári idény végével és a tanév közeledtével egyre többen térnek haza a nyaralásból, ezért hosszabb menetidő, torlódások és kocsisorok is kialakulhatnak. Az autósoknak azt...
2026. AUGUSZTUS 29.
[ 10:29 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó