Aleksandar Vučić szerb államfő elhalasztotta a Szerb Haladó Párt (SNS) szeptember 4-ére tervezett újvidéki nagygyűlését.
– Szerettem volna, és úgy terveztem, hogy szeptember 4-én, pénteken az újvidékiekhez szólok. Ezúton értesítem önöket, hogy elhalasztjuk ezt a felszólalást és a nagygyűlést, mert számomra az emberéletek a legfontosabbak. Nem a rendőrség védene bennünket tőlük, hanem őket védené a rendőrség azoktól a felháborodott polgároktól, akik már nem tudják tovább elviselni az utcai terrort. Számomra azonban mindkét oldal tagjai polgárok – közölte Vučić az Instagramon.
Az Istinomer portál összesítése szerint Vučić az elmúlt másfél évben már hét alkalommal jelentett be nagyszabású újvidéki rendezvényt.
Bár a most bejelentett SZHP-nagygyűlés részleteit nem hozták nyilvánosságra, az újvidéki polgári gyűlések résztvevői, valamint Szerbia más részeiről is többen jelezték, hogy Újvidékre érkeznek, hogy azt üzenjék: az államfőt nem látják szívesen a városban.
Vučić politikai ellenfelei korábban többször is azt állították, hogy az államfő a 2024. november 1-jei tragédia óta nem mer Újvidékre látogatni. Ekkor szakadt le az újvidéki vasútállomás felújított épületének előtetője, a tragédiában 16 ember vesztette életét, emlékeztet az N1.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

