Szerbia
Tíznapos kerékpártúrán járják Szerbiát a hallgatói lista támogatói
Betűméret:             

Folytatják tíznapos kerékpártúrájukat az „Alkotmány őrzői” (Čuvari Ustava): a diákok és a hozzájuk csatlakozó polgárok hétfő reggel Szabadkáról indultak tovább Topolyán keresztül Zombor felé. Az akció a Studenti pobeđuju – A diákok győznek választási lista kampányának része a Szerbiában október 25-én esedékes előrehozott parlamenti választások előtt.

A kerékpárosok két útvonalon járják az országot. A vajdasági csoport szeptember 21-én Szabadkáról indult Zombor irányába, míg a másik csapat Kraljevóból Kruševacon keresztül Niš felé tart. A túra résztvevői magukkal viszik a Szerb Köztársaság alkotmányának példányait is. A szervezők közlése szerint ezzel arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy az alkotmánynak mindenki számára, az ország egész területén egyformán kell érvényesülnie.

A Danas beszámolója szerint a Zombor felé vezető úton erős szembeszél nehezíti a kerékpárosok dolgát, de a tervek szerint estére megérkeznek a városba. A fogadásukat a Megyeháza előtti téren szervezik meg, és ott is gyűjtik majd a választási lista programját támogató aláírásokat.

A csoport vasárnap este Szabadkára érkezett, ahol a Harcosok sorakozója (Prozivka) parkban zene, taps és fáklyák mellett fogadták őket. A kerékpárosok ezt követően átadták az alkotmány egy példányát a szabadkai egyetemistáknak. Érkezésük előtt Érkezésük előtt Szabadka talpra áll a győzelemért címmel kampányrendezvényt tartottak, amelyen a hallgatói lista jelöltjei és képviselői is felszólaltak.

A túra szeptember 17-én indult Belgrádból. A résztvevők útközben településeket keresnek fel, beszélgetnek a lakosokkal, bemutatják a lista programját és támogatói aláírásokat gyűjtenek. A korábbi napokban a vajdasági útvonalon Nagybecskerek és Nagykikinda felé haladó kerékpárosokhoz mezőgazdasági termelők is csatlakoztak traktorokkal.

A tervek szerint a Zomborban töltött éjszaka után a vajdasági csoport kedden folytatja útját Újvidék felé, ahová este érkeznek meg. A két kerékpáros útvonal résztvevői szeptember 26-án Kragujevacon találkoznak, ahol a hallgatók nagyszabású választási rendezvényt terveznek.

Szeptember 21-én, vagyis hétfőn éjfélkor lezárul a jelentkezés a felnőtt polgároknak járó 6000 dináros egyszeri pénzbeli támogatásra – közölte Siniša Mali ügyvezető pénzügyminiszter. A támogatást azoknak a nagykorú polgároknak kell külön igényelniük, akik nem jogosultak az ingyenrészvényekre. A jelentkezést a...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 15:36 ]
Szerbia újabb 20 ezer tonna dízel üzemanyagot szabadít fel tartalékaiból annak érdekében, hogy biztosítsa a piac folyamatos ellátását – jelentette ki Aleksandar Vučić államfő a Belgrádi Rádió műsorában. Vučić szerint az ország földgáztartalékai teljesen fel vannak töltve, a kőolajellátás terén azonban jóval...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 8:56 ]
Szerbiában vasárnap túlnyomóan napos, meleg idő várható, kevés vagy mérsékelt felhőzettel. A legmagasabb nappali hőmérséklet elérheti a 32 Celsius-fokot. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint délután az ország délnyugati, déli és délkeleti részén helyenként rövid ideig tartó eső vagy...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 8:30 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó