Külön internetes oldalon követik a szerbiai közéleti és politikai vezetők lemondásait, a leváltásukat követelő kezdeményezéseket, valamint a tisztségviselők elleni büntetőeljárásokat és letartóztatásokat. Az október 25-i parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista még nem vette át a hatalmat, de az állami intézményekben már megkezdődtek a személycserék, és több korábbi vezető ellen eljárás indult.
A raspadsistema.com (A rendszer szétesése) elnevezésű honlapot a választást követően indították el. A hétfőn elérhető összesítés szerint az oldalon már 126 bejegyzés szerepel.
A honlap adatai szerint 64 bejegyzés lemondásokkal vagy lemondási követelésekkel, 50 büntetőfeljelentésekkel és büntetőeljárásokkal, 12 pedig letartóztatásokkal kapcsolatos.
Az összesítésben 87 értesülést hivatalos vagy megerősített információként, 35-öt egyelőre nem igazoltként, négyet pedig cáfoltként jelöltek meg.
A honlap minden bejegyzés mellett feltünteti az információ forrását és megbízhatósági besorolását.
A választások utáni egyik legjelentősebb rendőrségi intézkedésként november 1-jén őrizetbe vették Marko Kričakot, a szerb belügyminisztérium bűnügyi rendőrségének vezetőjét és Boško Sekulovićot, a bűnözés elleni szolgálat vezetőjét.
A belgrádi felső ügyészség közlése szerint a két rendőri vezetőt hivatali visszaélés gyanúja miatt vették őrizetbe.
A rendőrségi intézkedésekkel párhuzamosan az Alta Bank ügye is a figyelem középpontjába került.
A szerb jegybank október 31-én visszavonta a pénzintézet működési engedélyét, a hatóságok pedig vizsgálatot indítottak a bank működésével és pénzügyi tranzakcióival kapcsolatban.
A bank tulajdonosa, Davor Macura üzletember a Szerb Haladó Párthoz (SNS) közel álló üzleti körökhöz tartozik. Őt hétfőn vették őrizetbe.
A választás óta több állami intézmény és közszolgálati médium vezetésében is változások történtek.
Október 28-án benyújtotta lemondását Manja Grčić, a szerb közszolgálati televízió (RTS) vezérigazgatója, október 30-án pedig Goran Karadžić, a Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) vezérigazgatója.
A Szerbiai Gazdasági Kamara elnöke, Marko Čadež és a szervezet vezetősége ugyancsak bejelentette visszavonulási szándékát.
A kulturális és oktatási intézményekben is megszaporodtak a vezetők távozását követelő kezdeményezések.
A Szerbiai Filmközpont vezetésének lemondását hét filmes szakmai szervezet követelte, a belgrádi Atelje 212 színház dolgozói Ljubiša Ristić megbízott igazgató leváltását sürgették, míg a niši egyetemen oktatók és hallgatók kezdeményezték az egyetemi vezetés felmentését.
Szabadkán a Politechnikai Iskola szakszervezete és szülői tanácsa Snježana Rajković igazgató lemondását követelte, amit az intézményvezető elutasított.
A közigazgatásban is történtek őrizetbe vételek. Az újvidéki városi gazdasági igazgatóság korábbi vezetőjét, Saša Bilinovićot hivatali gondatlanság gyanújával vették őrizetbe. Az ügyészség szerint a feltételezett szabálytalanságok 83,26 millió dináros kárt okoztak. A bíróság 30 napos előzetes letartóztatást rendelt el.
A hatalomátadás egyik legfontosabb kérdésévé az állami dokumentumok megőrzése vált.
Az Egyetemista Lista arra szólította fel a minisztériumok, állami intézmények, bankok és közvállalatok dolgozóit, hogy jelentsék a gyanús pénzmozgásokat, szerződéseket, valamint a hivatalos iratok megsemmisítésére irányuló esetleges utasításokat.
Zagorka Dolovac legfőbb ügyész arra utasította az ügyészségeket, hogy a rendőrséggel együttműködve akadályozzák meg az állami dokumentáció megsemmisítését.
A belgrádi felső ügyészség harmincnapos határidővel rendőrségi ellenőrzést rendelt el a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alapnál felmerült iratmegsemmisítési gyanú miatt.
Az eljárás az igazgató és egyelőre ismeretlen személyek tevékenységére is kiterjed.
Hasonló gyanú miatt Szabadkán, Újvidéken és Borban is intézkedtek a hatóságok.
Szabadkán a rendőrség hat zsák dokumentumot foglalt le a közkórházból, miután bejelentés érkezett arról, hogy iratokat próbálnak meg eltávolítani az intézményből, és a helyi beszámolók szerint a rendőrség épületéből is megkíséreltek bezsákolt dokumentumokat kicsempészni.
Borban, a nyugdíjbiztosítási alap helyi kirendeltségén feltételezett iratmegsemmisítés ügyében indított vizsgálatot az ügyészség.
A lemondási követelések a helyi önkormányzatokat is érintik. Nišben, Újvidéken, Aranđelovacon és Leskovacon ellenzéki képviselők, illetve civil kezdeményezések követelik a korábbi kormánypárthoz kötődő városvezetők távozását.
A választások utáni személycserék és büntetőeljárások éles politikai vitát váltottak ki.
Aleksandar Vučić korábbi államfő és Ana Brnabić ideiglenes államfő szerint az Egyetemista Lista nyomást gyakorol az állami intézményekre, és a törvényes eljárások megkerülésével akarja eltávolítani a korábbi vezetőket.
Aleksandar Vučić október 29-én közzétett videóüzenetében azt kifogásolta, hogy a választások győztesei ügyészek, bírák, rendőri vezetők és más állami tisztségviselők távozását követelik.
Október 31-én az Informer televízióban már a jogállamiság veszélyeztetésével vádolta az egyetemista mozgalmat. Ana Brnabić arra szólította fel a választás győzteseit, hogy mielőbb alakítsák meg az új hatalmi szerveket, és a személycseréket törvényes eljárásokban hajtsák végre.
Az Egyetemista Lista képviselői ezzel szemben azt hangsúlyozták, hogy céljuk a korábbi visszaélések feltárása, a közpénzek felhasználásának ellenőrzése és az állami intézmények függetlenítése a politikai befolyástól.
Álláspontjuk szerint a személyi változásoknak és az esetleges felelősségre vonásoknak a törvényesség helyreállítását kell szolgálniuk.





A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

