Tudomány
Egyszerre lesz szuperhold és kék Hold csütörtök hajnalban, 2037-ig kell várni a következő ilyen alkalomra
Betűméret:             

A szuperholdak nem számítanak ritkának, évente általában három-négy ilyen is van. A kék hold már kevésbé gyakori, az pedig, hogy egyszerre történjen meg a kettő, nagyjából 10-20 évente fordul csak elő.

Augusztus 31-én hajnalban láthatjuk az idei év legfényesebb és legnagyobb holdját, az úgynevezett szuperholdat – írja a Business Insider.

A Hold akkor szuperhold, amikor a pályáján eléri a Földhöz legközelebbi pontot. A bolygónktól körülbelül 226 000 mérföldre lévő Hold ilyenkor körülbelül 7%-kal nagyobbnak tűnik, mint egy átlagos telihold, azonban ez szabad szemmel nem féltetlenül lesz érzékelhető. Magát a kifejezést Richard Nolle asztrológus alkotta meg 1979-ben.

Az angol nyelvű sajtóban kék holdnak nevezett égi jelenség pedig arra utal, hogy ugyanazon hónapon belül két telihold is megjelenik az égen, így nem arról van szó, hogy kék színben pompázna a közeli égitest.

A szuperholdak önmagukban nem számítanak ritkának, évente általában három-négy ilyen is van. A kék hold már kevésbé gyakori, az pedig, hogy egyszerre történjen meg a kettő, nagyjából 10-20 évente fordul elő. A következő kék szuperholdra 2037-ig kell várni a NASA számításai szerint.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
mukica
2023. SZEPTEMBER 1. [ 18:36 ]

Én szívesebben néznék száz holdat. De nem a másét, hanem a magamét. Ezt az egyet, ami közös, éppen most készülnek szétparcellázni a világ urai.


Hacsate
2023. AUGUSZTUS 31. [ 22:12 ]

Hú.... ez a KÉK vagy KÉT magyarázata, nekem nem érthető! Nem kék, hanem havonta kettő teli hold jelenik meg......?


Darvas Ibolya
2023. AUGUSZTUS 31. [ 20:35 ]

Hát nagyon szeretném látni előben, biztos gyönyörű lehet! :)


Pálszabó Csenge
2023. AUGUSZTUS 31. [ 9:43 ]

Én láttam, de nekem ugyanolyan méretű volt mint mindig.


A minoritás poétikái III. címmel rendez tanácskozást szeptember 27-én és 28-án az újvidéki Bölcsészettudományi Karon a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék. Az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék 2021-ben indított tanácskozás sorozatának idei rendezvényét A minoritás poétikái III. címmel rendezi meg. A...
2023. SZEPTEMBER 19.
[ 16:08 ]
Tíz év után látható ismét Párizsban a Titanic történetét megidéző nagyszabású kiállítás, amelynek egyik szervezője az a francia búvár és felfedező, Paul-Henri Nargeolet volt, aki júniusban hunyt el, amikor felrobbant a Titan nevű merülőhajó, amelynek fedélzetén turistákat kísérve az elsüllyedt óceánjáró...
2023. SZEPTEMBER 11.
[ 21:05 ]
Az egész országból felkereshetik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) onkológiai központját azok, akiknek családjában előfordult daganatos megbetegedés, és tartanak a rák öröklődésétől - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-vel. Tájékoztatójukban jelezték: a rákos megbetegedések aránya világszerte...
2023. SZEPTEMBER 8.
[ 8:10 ]
Beolvasás folyamatban