(Budapesti tudósítónktól)

Amíg meg nem történik az a bizonyos találkozó, addig nem tudni, mennyi munka kellett hozzá. Mondjuk Donald Trump és Orbán Viktor megbeszélésének megszervezéséhez. Egyszerűen azért, mert a diplomácia nem úgy működik, hogy az egyik szövetséges átugrik a másikhoz, hiszen szüksége van egy fotóra a nagy vezetővel, bármilyen célból. Igen, valaha ez könnyebb volt, vagyis könnyebbnek hittük. Mert akkor még a világ is kicsit egyszerűbb volt, tömbökre volt osztva, az amerikai elnökkel pedig azok fotózkodtak, akik abba a csoportba tartoztak, a szovjet vezetővel pedig senki, mert ez a vörös közösség nem hitt igazán a nyilvánosság erejében. Aztán változott a világ, és a kicsinyhitű, Kádár-mániás magyar politikai elit ájult tisztelettel nézett felfelé, mikor idősebb George Bush Budapesten járt, ha valamely nyugati politikus fogadta őket hivatalában, vagy ha bármely újságíró megemlítette Magyarországot valamelyik cikkében.

Elmúltak ezek az idők, és nagyon jó, hogy elmúltak. Mert Magyarország nem kis ország, bármit is mondjunk róla amolyan automatizmusként. Donald Trump és Orbán Viktor tárgyalása pedig diplomáciai szempontból áttörés, amelyet érdemes a helyén kezelni. Barack Obama elnöksége idején nyolc évig dolgozott tökéletes imázsán az elnök, de kézzelfogható eredménye nem volt az ő irányításának, hacsak nem vesszük annak, hogy első döntésével bejelentette, bezárja Guanátnamót. A fogolytábor ma is áll, és nemrég kért támogatást az első csípőprotézisre, ugyanis az ott fogva tartottak öregszenek, s mivel várhatóan 2045-ig biztosan nem lehet bezárni az intézményt, haladniuk kell a korral. Ettől függetlenül Barack Obama roppant népszerű volt, s ma is az, Donald Trump pedig a közelébe se juthat ebből a szempontból elődjének. Viszont Obama soha nem fogadta a magyar kormányfőt, a különutas republikánus utódja viszont igen. Trump soha egy pillanatig se foglalkozott azzal, milyen hatással lesz imázsára, hogy tárgyal-e valakivel vagy sem, kizárólag a saját céljait vette figyelembe. Ennek megfelelően a mostani tárgyalás azért történhetett meg, mert az a magyar kormányfő és az amerikai elnök akaratának is megfelelt.

A magyar miniszterelnöknek viszont teljesen más a helyzete, mint az amerikai elnöknek. Az amerikai kapcsolat nem jelent kizárólagosságot, hiszen ott van az Európai Unió véd- és dacszövetsége, ott van Oroszország, ahonnan energiához jut az ország, s csak Ukrajna áll közöttünk, ott van Kína egy útja és egy övezete, s ott van a Balkán örökké veszélyes és méltatlanul háttérbe szorított száraz puskapora, amelyre mindig figyelni kell. No és persze ott van a NATO, amely folyton alakul, Donald Trump időszaka alatt egyre jobban. Mert nincsenek stabil pontok, csak ideiglenes érdekközösségek, amelyek befolyásolják egy ország mozgásterét. Ha az amerikai elnök mondani akar valamit, azt érdemes megfontolni, de messze nem kötelező elfogadni. Hiszen már nem 1992-t írunk, és soha nem fogja egy másik állam jobban tudni, mi a jó Magyarországnak.

Érdemes felismerni, hogy a rólunk alkotott kép soha nem olyan, mint a mi magunk által látott, mikor tükörbe nézünk. Mi legjobb esetben is egy kétdimenziós Magyarországot látunk abban a pillanatban, amikor épp megáll a tükör előtt, kívülről viszont folyamatok is láthatóak, feltételezett indokok, törekvések, amelyek egy része igaz, más része viszont kitaláció. Ez is csak akkor van így, ha valaki veszi a fáradtságot, és folyamatosan Magyarországot figyeli. Ilyen pedig nincs túl sok.

De nem biztos, hogy ez így marad. Ha a folyamatokat figyeljük, Budapest határozott diplomáciai pályát fut be, nagyon következetesen politizál, a véleménye nem változik, még akkor se, ha sokan mondják, hogy téved. Ilyen volt az ENSZ migrációs okmányának elfogadása, amelynek kapcsán soha nem merült fel, hogy Budapest hozzájárulna a szöveghez, s végül nem is maradt egyedül a tiltakozásban. Ugyancsak sikeresnek tűnik az Európai Unióban végzett küzdelem a migránskvóták ellen, amelyet 2015 második felében gyakorlatilag kész tényként fogadott el az EU teljes egésze, Magyarországot kivéve. A tervezet ugyan hivatalosan nem került le a napirendről, de messze került a megvalósulástól, mert egyre több ország farolt ki mögüle megvalósíthatatlanként. A két példa mellett van még rengeteg, épp ezért is érdemes figyelni Magyarországot, legutóbb azt is megéltük, hogy a francia EP-kampány egyik tévévitájában a kormánypárti liberális és a mérsékelt jobboldal első számú képviselőjének számító Köztársaságiak nevű párt listavezetője Orbán Viktorról vitázott.

Közben pedig minden héten sárgamellényesek dúlnak a Champs-Élysées-n.