Tükör
A múlt liberálisa

(Budapesti tudósítónktól)

Betűméret:             

Fodor Gábor rálépett az általa és a sok korábbi párttársa által taposott ösvény újabb szakaszára, mikor bejelentette, a Liberálisok nevű pártot elhagyja, és egyetemi oktatói karrierjére koncentrál. A Magyar Liberális Párt közleményben jelezte a drasztikus változást, amelyből kiderült, a pártelnök az évek során vállalta a konfliktusokat az önálló liberális politika megőrzéséért, ez pedig ha nem is maradéktalanul sikerült, de nem is mondható bukásnak, a párt meg tudta őrizni arculatát. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a nyilatkozatban helyet kapott egy oldalvágás a kormánynak. Fodor szerint a lemondása egyik oka az, hogy a „Fidesz által kialakított autoriter rendszer elleni fellépésre csak új típusú ellenzéki együttműködés kialakításával van lehetőség”. Ez pedig a jelek szerint nem oldható meg Fodor Gáborral, aki saját szemében is a múlt egyik kövülete.

A helyzet papíron viszonylag egyértelmű, a pártelnök hátralép, mert így felel meg számára és a párt számára is. Ha valóban lenne párt. De ez a Liberálisok esetében egyáltalán nem igaz, bármennyire is szól a fáma küldöttgyűlésről és tisztújításról. Minden bizonnyal lesz valami hasonló jogi aktus, mert rendnek kell lenni egy politikai párt esetében, de az MLP 2013 óta íródó történelmében soha nem tudott több lenni, mint Fodor Gábor egyszemélyes mozgalma. Soha nem tett hozzá semmit a közélethez, nem tudott semmiféle újdonságot kitalálni, szó szerint egyszemélyes párt volt, amely se nem oszt, se nem szoroz. Az az egy személy pedig most elmegy egyetemi oktatónak. Kvázi hátat fordít a politikának.

Pedig bizony, volt egyszer egy SZDSZ. Volt egyszer egy rendszerváltozás. Voltak a szóban forgó politikai eszme mögött elegen, akik túl sokat tettek azért, hogy emlékezzenek rájuk a történelemkönyvek. Köztük volt Fodor Gábor is, aki valahogy mégis úgy rázta le magáról a felelősséget, mint kutya a vizet, nem érzi magát érintettnek az SZDSZ csúnya ügyeiben, csak a liberális politika első számú képviselőjeként, egy igazán jó szándékú emberként hajlandó előadni magát. Nem csak pénzről szól a dolog, de arról is. Mert az SZDSZ jogutód nélkül szűnt meg, a felhalmozott tartozása nagyjából 1,2 milliárd forint volt. Ennek az SZDSZ-nek volt korábban az elnöke Fodor Gábor. Aki persze nem felelős. A Magyar Liberális Párt sem az, hiszen egy teljesen újonnan létrejött kezdeményezés. A pénz eltűnt, a politikusok itt vannak, a közéletben részt vesznek, és alkalmasint arra szólítják fel a kormányt, hogy fizesse vissza ezt vagy azt a pénzt. Ha Fodor Gábor mögött valóban párt és támogatás állt volna, valószínűleg képes lehetett volna legalább az egy százalékot megugrania valamilyen választáson. Soha nem sikerült ilyen bravúr. Persze Fodor volt olyan dörzsölt, hogy nem kockáztatott sokat, pedig a politikában ez elengedhetetlen. A párt nem indult a 2014-es EP-választáson, se idén, 2019-ben, és mindig más hibájából. Mert nincs igazi összefogás, nem segítik egymást a pártok, nincs elég pénz, és úgy általában, az egész politikai élettel nem elégedettek. Legutóbb Sermer Ádám, a sehol se jegyzett politikus futott egy kört a magyar sajtóban azzal, hogy szívesen részt vesz a budapesti előválasztáson, majd rendkívül demokratikusan elfogadja, hogy nem őt választotta a baloldali szavazók azon kicsi része, akik elmentek szavazni az önkéntes belső választáson. Bősz Anett eredetileg Fodor köréből került ki, de listán már az MSZP karolta föl 2014-ben. A politikai akol semmit se számított neki, igaz, valószínűleg az MLP-nek sem Bősz Anett.

Márpedig egy pártnak mindig kell, hogy legyen mondanivalója, célja, világos elképzelései. Ha csak lavírozik, azt azonnal felismerik a szavazók. Márpedig a Liberálisok nem is akarták megszólítani az embereket, pedig Fodor tudja jól, mi a politika lényege. De neki ez mégis jó volt így, mikropártként, egyszemélyes, fékezett habzású ködszurkálóként. A jövő biztosan nem az övé, de nem is a liberálisoké, ez pedig konkrétan, személyesen az ő felelőssége is, hiszen az ő politikai pályafutása is hozzájárult ahhoz, hogy a liberális kifejezés egyértelműen negatív felhangot kapott Magyarországon. A hírek szerint egy olyan kutatóintézet felállítását célozta meg Fodor Gábor, amely a rendszerváltozás időszakát fogja vizsgálni. Ha ennek a feje vagy irányítója lenne Fodor Gábor, akkor az valóban olyan, mint mikor a gazda a rókának adja a tyúkól kulcsát.

Sitkei Levente
Március 15. - illusztráció
2026. MÁRCIUS 15.
[ 7:55 ]
Az iráni konfliktus rövid távon kedvezőbb helyzetet teremthet Oroszország számára, hiszen a közel-keleti feszültségek megemelik az energiaárakat, miközben a Nyugat figyelme és katonai erőforrásai részben más térségek felé fordulhatnak. A válság ugyanakkor komoly gazdasági és geopolitikai kockázatokat is hordoz, mivel a...
2026. MÁRCIUS 13.
[ 11:16 ]
A világ közvéleményének figyelme a közel-keleti konfliktus eszkalációja után az olajpiac helyzetére irányult. Miután a tőzsdék nyitásakor az árak 20 százalékkal emelkedtek, hétfő délutánra tíz százalékkal visszaestek, hordónként 90 dollár alá. Ez a piac instabilitását jelzi, de visszaköszön az üzemanyagok...
2026. MÁRCIUS 11.
[ 20:23 ]
Ha valaki a szerbiai városok élhetőségét rangsoroló friss felmérésből indul ki, akkor könnyen arra a következtetésre juthat: ideje csomagolni, és Zomborba költözni. Nyugat-Bácska központja ugyanis a polgárok véleménye szerint jelenleg a legjobb életminőséget kínáló, vagyis a legélhetőbb város az országban. A dobogón...
2026. MÁRCIUS 10.
[ 17:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó