A roma élet is számít – írta haza Brüsszelből Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője, hosszasan elemezve azt, amit leszűrhet Magyarország az Egyesült Államokban terjedő mozgalomból. Az ottani A fekete életek is számítanak (Black Lives Matter) az ő olvasatában így fordítható le, erre vinné a vitát, teljesen összekeverve a magyar és az amerikai viszonyokat. Persze nem ő az egyetlen, hiszen Európában is számos helyen felmerült a kérdés, miként is kellene saját történelmükre alkalmazni az amerikai felfordulást, melyik történelmi személyiséget kellene kipurgálni a könyvekből. De ami Magyarországon történt, az valóban csak a szélsőségesek számlájára írható, azaz valaki lenácizta Churchillt, valamint Donáth Anna, aki szerint a magyarországi romák és az amerikai feketék között bizonyos párhuzamot lehet vonni.

De nem lehet. Vagyis lehet, ha valaki nagyon akar, de ebben az esetben igazi logikai bukfencet vet az illető. Az amerikai mozgalom ugyanis úgy okoskodik, hogy a feketéket bőrszínük miatt nem alkalmazzák a cégek, a rendőrök emiatt járnak el velük szemben keményebben, mint a fehérekkel szemben, nehezebb az életük, s többször kerülnek börtönbe is. Csakhogy épp ezzel a felvetéssel erősítik meg a bőrszín alapú megkülönböztetést, távolítják el egymástól a feketét és a fehéret, minden nappal tovább szítva a faji háborút. A Black Lives Matter hatására létrehoztak egy kis autonómnak mondott közösséget Seattle városában, amelyet mára le is bontottak, mert az ott élők mégse tudták fenntartani a rendet, terjedt az erőszak és az erősek joga érvényesült a gyengéké felett. A közösség egyik követelése a szegregált egészségügy volt, azaz a fekete beteget csak fekete orvos gyógyíthassa. Igen, bőrszín alapú elkülönítést követeltek, ahogy ugyanez a követelés vonatkozik az élet szinte minden területére. A mozgalom végső esetben azt sugallja, hogy a feketék és a fehérek nem tartozhatnak egy csapatba, ott a bőrszín meghatározza, ki miről mit gondolhat, melyik kasztba tartozik.

Ezt a mintát áthozni Magyarországra gyakorlatilag bűn. Senki se mondja, hogy milyen hatalmas munka a cigányságot integrálni a társadalomba. Programok ezrei indultak el az elmúlt évtizedekben, felzárkóztatásról, oktatási akciókról, támogatási módszerekről vitáztak a szakmai és politikai csoportok ennek érdekében. Az se kérdés, hogy a munka legnagyobb része még hátravan, s feltehetően már egyikünk se fog élni, amikor még mindig létezni fog a probléma. De az senkinek se célja, hogy a cigányságot kiszakítsa a magyar társadalomból. A cigányság része a magyarságnak, egy nyelven beszélünk, kulturális szempontból rendkívül kicsi a különbség. A hazai cigányság egyik kérése épp a szegregáció megszüntetése, s ennek a bizarr helyzetnek az eredménye lett a furcsa gyöngyöspatai ügy, amely uniós nyomásgyakorlás és kifelé üzengető-manipuláló politikusok saját üzleti vállalkozása. Ott elméletileg bizonyítottnak látták, hogy az iskola különválasztotta a cigány diákokat a nem cigányoktól, s ezért sérültek a jogaik a nem szegregált oktatásra.

Donáth Anna feltehetően ugyanúgy érdekelt az árkok mélyítésében, arra világítva rá ügyetlen és kártékony fordításával, hogy a rasszista magyar társadalom feladata megváltozni. A társadalom megváltoztatása azonban nem így működik. Valójában sehogy se működik, egy társadalom nem megváltoztatható, annak sajátos jellemzői vannak, nem tanítható és nem alakítható. Csak egy hagymázas fantaszta szerint lehet egy nép arcába vágni, hogy rossz és erkölcstelen vagy, változz meg, s ugyancsak ez a gondolkodás mondatja azt, hogy szigorú büntetésekkel kell jobbá tenni a társadalmat. Tiltásokkal, lelki ostorozásokkal, érzékenyítéssel, szigorúan különválasztva a jókat és a rosszakat, ebben az esetben a cigányokat és a magyarokat. Ez a vélekedés mindig felmentette faji alapon a kisebbségben élőt, mondván azért lopja el az uborkát a kertből, mert éhes, a többségi társadalom képviselőjét pedig mindig önmérsékletre szólította, feltételezve, hogy a bőrszín alapján eldönthető, ki miként fog viselkedni. Egy eredendően rasszista felfogás, ahol mindig meg fogja előzni a bőrszín az embert magát.

Csakhogy Donáth Anna szavaira nem volt komoly reakció, mivel ez az ügy nálunk nem olyan téma, mint a nyugati országokban. Nem húsba vágó, nem is teljesen érthető. Nem volt nálunk soha rabszolgaság, nem voltak gyarmataink sem, és nem hozott-vitt népeket a Kárpát-medencébe semmiféle önkény. Ezért aztán jobb, ha nem húzzuk rá a nem a magyarokra szabott gúnyát az itt élőkre.