A segesvári csata évfordulója van ma. 1849. július 31-én a Bem József vezette magyar sereg vereséget szenvedett a túlerőben lévő orosz haderőtől, és ekkor tűnt el legnagyobb költőnk, Petőfi Sándor.

A hangsúly az eltűnésen van. A Bem seregében őrnagyi ranggal szolgáló lánglelkű költő sorsa a mai napig nem tisztázott. Vannak, akik a csata hősi halottjaként tekintenek rá, és vannak, akik szerint Petőfi túlélte az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc ütközetét. Ez utóbbiak közé tartoznak azok is, akik szerint a költő szibériai száműzött lett.

A szibériai Barguzinból 1989-ben elhozott földi maradványok egy részét az akkori expedíciót anyagilag támogató Morvai Ferenc nagyvállalkozó 2015-ben a Kerepesi-temetőben már el is temettette (ezt egyébként gyászszertartás is követte, de csak a temetés után, a síremléken pedig az 1823-as és 1856-os „sarokszámok” szerepelnek), azonban az a kérdés, hogy valóban Petőfiről van-e szó, ma is megosztja a magyar társadalmat. Abszolút, száz százalékos, minden kételyt elosztó bizonyíték azóta sincs.

Eddig a Magyar Tudományos Akadémia két volt elnökétől kérdeztem rá erre a témára, mindketten igyekeztek röviden lezárni a dolgot, miszerint női csontvázról van szó.

Ezzel kapcsolatban érdekes lehet szem előtt tartani a barguzini expedíció egyik régészének, Szabó Gézának az észrevételét, miszerint „Az amerikai vizsgálati jegyzőkönyvben pedig az olvasható: a felkarcsontból vett minta alapján valószínűsíthető, hogy nő volt az illető. Apró baki, hogy a hivatalos mintavétel a combcsontból történt, hiteles felkarcsont nem állt a vizsgálatot végzők rendelkezésére” (ez a világhálón is megtalálható, forrás: Teol, a Tolna megyei hírportál).

Úgy gondolom, erre a kérdésre kizárólag szakmai és nem érzelmi alapon szabad tekinteni. Politikai szempontoknak itt nincs helyük (hasonlóan, ahogy manapság a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban is). Én Petőfi Sándor rajongójaként és tisztelőjeként az igazságot szeretném tudni, bármi is az!

„Még mindig vannak, akik félnek tőle! Pedig mi történhet? Ha bizonyítást nyer, hogy nem őt találták meg, akkor a legenda folytatódik. És ha az ellenkezője bizonyosodik be? Összetör egy látnok mítosza? Ugyan, vajon ki az, akinek elsősorban ez jelenti Petőfit, és ki várta volna el tőle, hogy önkezével vessen véget életének, ha netán fogságba esik?! Aki szereti, az nem.”

(Megjegyzés: A tavaly megjelent A természet vadvirága c. kötetemből idéztem).

Petőfinek egyébként nem csak a halála, hanem a születése is vitatott. Az biztos, hogy Kiskőrösön keresztelték meg, de Kiskunfélegyházán ma is úgy tekintenek rá, mint a város szülöttjére. Sőt, tulajdonképpen Petőfi is a város szülöttjének nevezte magát, itt írta a Szülőföldemen c. versét is. De Szabadszállás is felbukkant már a lehetséges születési helyek között. Azokkal az újabb (2014-ben szárnyra kelt) találgatásokkal, hogy Petőfi esetleg Széchenyi István „természetes” fia volna, nem foglalkozom, mert az a gyermek apja, aki azt felnevelte (Petrovics István pedig ezt derekasan megtette, Petőfi több versében is megköszönte).

A Petőfi-titkok minden bizonnyal a költő születésének közelgő 200. évfordulóján ismét a figyelem középpontjába kerülnek. Jó lenne, ha az igazság győzedelmeskedne.

Az biztos, hogy Petőfi Sándor mindörökre a segesvári csata hőse marad!