Tükör
A Kígyó-sziget
Betűméret:             

Szimbolikussá és egyre véresebbé válik egy nagy szikláért folyó küzdelem a Duna-delta közelében. Az ukránok elkeseredetten igyekeznek visszafoglalni a Kígyó-szigetet, amely a brit hírszerzés szerint a Fekete-tenger északnyugati része feletti uralom kulcsa.

Visszatérően az orosz-ukrán háború híreinek főcímei közé kerül a fekete-tengeri Kígyó-sziget, és ez menetrendszerűen megismétlődött a győzelem napi ünnepségek környékén is, amikor jelentések szerint különösen ádáz harcok folytak a földdarab birtokáért.

Az ukránul ostriv Zmiinyi néven emlegetett, a görög antikvitás óta ismert tengeri szikla birtoka nem csak szimbolikus, katonai jelentősége is van.

Ha Oroszország megszilárdítja a pozícióját a Zmiinyi szigeten stratégiai légvédelmi és parti védelmi cirkáló rakétákkal, ezzel dominálhatják az Észak-Nyugat-Fekete-tengert

– írta a Twitteren a brit védelmi minisztérium. Ebben a régióban az orosz ellátó hajók védettsége nagyon meggyengült, mióta négy hete az oroszok elvesztették a Moszkva cirkálót, és emiatt a flottájuk a Krímbe szorult vissza - tették hozzá.

Már a szigetért folytatott eddigi harcok is filmvászonra kívánkoznak, de hogy a kétségtelenül elkészülő majdani adaptációkban kik lesznek a hősök, az nyilvánvalóan attól függ, melyik fél finanszírozza a forgatást.

A Margitszigetnél majdnem hatszor kisebb Zmiinyi már a legelső napon, február 24-én a háború szimbólumáváv vált, amikor az ide érkező két orosz hadihajó – a Vaszilij Bikov és a Moszkva – megadásra szólította fel az itt állomásozó ukrán határőröket.

Az utóbbiak beintettek nekik, és erről az ukrán posta még bélyeget is kiadott, két nappal a Moszkva elsüllyedése előtt. Az eset szimbolikája azonban vissza is fordítható, hiszen a szigetet az oroszok még aznap elfoglalták, és azóta is a kezükben tartják.

A szigetért folytatott harcokról számos videó kering az interneten, azon a környéken folyamatosan folyik a vér.

In 10 weeks of fighting, Ukraine’s TB-2 drones and anti-tank missile teams have wreaked havoc on the Russian Black Sea Fleet’s patrol boat flotilla. Especially around strategic Snake Island. https://t.co/KDfns1ioO2

— Forbes (@Forbes) May 10, 2022

A legutóbbi, kudarcba fulladt ukrán támadás az orosz narratíva alapján "a kijevi rezsim érzéketlen PR-akciója volt, hogy a Győzelem Napjára elfoglalja a Kígyó-szigetet" – ezt Igor Konasenkov tábornok, a védelmi minisztérium szóvivője mondta a Russia Today szerint, a szintén orosz TASZSZ hírügynökség pedig úgy tudja, hogy a támadásra brit tanácsadók sürgették Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.

Május 9-ét, a hitleri Németország eltiprásának napját Oroszországban és Ukrajnában is megünnepelték, hiszen mindkettő a győztes Szovjetunió tagállama, amelyek azonban most egymással állnak harcban, és erre a kiemelt napra mindkettőnek jól jött volna valamilyen, legalább szimbolikus siker bejelentése.

Erre egyik fővárosban sem kerülhetett sor. A Kígyó-sziget elleni ukrán támadás veszteséglistája egyelőre az orosz forrásokból elérhető. A mindenkori lábjegyzet: folyamatban lévő harcok veszteségjelentéseit illik mindig kétkedéssel fogadni, bárkitől jön. (Azt azonban senki sem tagadja, hogy a megerődített szikla az oroszok kezében maradt.)

Konasenkov hétfői beszámolója szerint az ukrán haderő a támadásban három SZI-24-es bombázót, egy SZU-27-es vadászrepülőt, négy helikoptert és három Kentaur osztályú kétéltűt vesztett, és az oroszok eddig 30 drónt lőttek le. Később ehhez azt is hozzátették, hogy szombaton három Mi.8-as csapatszállító és egy Mi-24-es harci helikoptert lőttek le, de Odessza közelében még a földön megsemmisítettek hat másik helikoptert is.

Az orosz tábornok szerint a győzelem napja előtti akció 50 ukrán elit katona "értelmetlen halálához" vezetett, és még kedden is mosott partra újabb három holttestet a tenger.

A szigetnél folyó harcok ukrán sikereiről is forognak anyagok az interneten, mint ez a - valódi, vagy nem - videó:

Snake Island, a Ukrainian TB-2 hits a Russian Mi-8 as troops are unloading pic.twitter.com/FJabRRBzCH

— OSINTtechnical (@Osinttechnical) May 8, 2022

Ez a másik videó egy ukrán légitámadást mutat be az ókorban Akhillész zarándokhelyeként ismert sziget ellen:

#Ukraine: The Ukrainian Air force is still alive- seen here are two Ukrainian Su-27 striking Russian facilities on the famous Snake Island in the Black Sea, in remarkable footage filmed by a TB-2 drone.

As we can observe, there is serious damage. pic.twitter.com/ogN3gOU8uJ

— 🇺🇦 Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) May 7, 2022
Pető Sándor (vg.hu)
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A csíksomlyói búcsú - illusztráció
2023. MÁJUS 27.
[ 8:13 ]
Szeptemberig van ideje Ukrajnának, hogy vagy megnyerje a háborút, vagy legalábbis jelentős lépéseket tegyen az irányába a harctéren – ezt mondta több európai tisztviselő is a Financial Times című lapnak a vg.hu beszámolója szerint. A portál értesülései szerint ősszel várhatóan jelentősen lecsökkennek majd a fegyver-...
2023. MÁJUS 18.
[ 17:24 ]
„A tartós béke megteremtéséhez Ukrajnának csatlakoznia kell a NATO kötelékéhez” – húzta alá a 99 éves amerikai exkülügyminiszter. Április végén az Economist újságírója arról kérdezte Henry Kissingert, hogyan lehetne megakadályozni, hogy a Kína és Amerika közötti verseny háborúvá fajuljon. A 99 éves...
2023. MÁJUS 18.
[ 12:35 ]
Szerbia világviszonylatban is a leginkább elöregedő népességnek számít, a bajt tetézi, hogy az idősebb generáció egyre nagyobb szegénységben és nincstelenségben él. Tizenöt évvel ezelőtt a szerbiai nyugdíj az átlagkereset 53,9 százaléka volt. Időközben a fizetések nagyobb mértékben emelkedtek és ez az arány...
2023. MÁJUS 15.
[ 13:15 ]
Beolvasás folyamatban