A mezőgazdasági termelők jó ideje elégedetlenek már, most pedig ismét utcai felvonulásokat helyeztek kilátásba. Sok esetben téves következtetéseken alapul az a narratíva, mely a hazai mezőgazdaság helyzetét taglalja. Sem az időjárási, sem a piaci körülmények nem kedvezőek, ez tagadhatatlan. Nem ritkán furcsa ellentmondásokra is felfigyelhetünk azonban.

Időnként arról beszélnek, hogy megnyílnak majd előttünk bizonyos nagy piacok, például a marhahús kivitelére. Másnap arról cikkeznek, hogy több marhahúst importálunk, mint amennyit kiviszünk. A helyzet valójában rendkívül bonyolult. A világpiacon jelentős áringadozás volt tapasztalható az utóbbi években. Az orosz–ukrán konfliktus, a közel-keleti helyzet és az időjárás is alaposan bekavart. De nyilván a tőzsdei spekulánsok sem járultak hozzá a kilengések csillapításához.

A gazdaszervezetek tiltakozó megmozdulásokat fontolgatnak, az állami szervek pedig arra hivatkoznak a málna, a búza és más termények esetében, hogy nincs törvényes eszköze annak, hogy megszabják a felvásárlási árakat. Szerbiában a szántóföldi kultúrák közül a kenyérgabona és a kukorica foglalja el a legnagyobb területeket. Kukoricát mintegy 950 ezer hektáron termesztenek, búzát pedig valamivel több, mint 630 ezer hektáron. Az országos szükségletek még gyenge terméseredmények esetén is kielégíthetők, mindig jut kivitelre is. Az exportőrök valójában kevés kockázatot viselnek, hiszen elég, ha megvalósítják az árkülönbözetet a felvásárlási és az eladási ár között, jóformán minden egyéb kockázat a termelőt érinti csupán. Az újratermelési anyagok megdrágultak, a terményárak stagnálnak, esetenként még esnek is. Mindeközben a szakemberek ara figyelmeztetnek, a földjeink humusztartalma drasztikusan csökken. Míg csupán 30 évvel ezelőtt 5 százalék körüli volt a vajdasági átlag, ma ez 2 százalék közelére esett vissza, természetesen régiónként, percellánként nagy eltérések vannak. Jelentős kihívások elé állítja a gabonatermelő gazdákat a búza, kukorica vagy napraforgó alacsony ára, amely csak rekordtermés esetén vagy még akkor sem fedezi a termelői költségeket. Egyértelműnek látszik, hogy váltásra van szükség a jelenlegi terménystruktúrában.

A szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozók esetében az egymást váltó négy fő növény továbbra is a szalmás gabona, a kukorica, a napraforgó és az olajrepce, esetenként szója és cukorrépa. Ezek azonban egyre kevésbé kifizetődő terménystruktúrák is. A kis, néhány hektáros gazdaságok ugyanakkor sok más szempontból nehezen tudnak versenyezni a tízezer vagy több tízezer hektáros nagy gazdaságok termelésével. Napjainkban sok vita van a váltás szükségességéről. Az átállást a jelek szerint a klímaváltozás tükrében már nem lehet kikerülni. A nagyobb hozzáadott értékű terményekre volna igény és fizetőképes kereslet is. Ehhez azonban felvásárlókra, forgalmazókra, feldolgozókra lenne szükség a piacszerzés szempontjából. A zöldségfélék, bogyós gyümölcsűek, füge, kivi, de már bizonyos citrusfélék is, prémium minőségű gabonák, mint amilyen a durum vagy a tönkölybúza, a csicseriborsó, azuki bab, a hajdina, takarmány és seprűcirok, ipari kender, bizonyos fűszernövények, mint az oregánó vagy a babérlevél, a cirok és más takarmánynövények termesztése kifizetődő lehet. Sok gazda számára azonban nehézséget okoz váltani. Ez nem utolsósorban a plusz munkaerő kérdése is. De általában a gépeik sem alkalmasak a gyors átállásra. A tapasztalatok hiánya is fennáll. Nem mellékesen, bizonyos kultúrák munkaigényesek, miközben napszámosokat, idénymunkásokat mind nehezebb találni.

Mindeközben egyesek már apokaliptikus forgatókönyveket vázolnak fel, hiszen az utóbbi napok időjárása is mutatja, az éghajlatváltozás valóban tetten érhető. Számos következménye figyelhető meg a mezőgazdaságban. Eddig nem látott növénybetegségekkel, rovarokkal, károkozókkal szembesülhetünk. Korábban senki sem permetezte a búzát, kukoricát. Ma már biztonsággal vegyszeres védelem nélkül kevés kultúra termeszthető sikeresen. Az átállás nem olyan egyszerű, hogy egy-két mondattal el lehetne intézni. Ha azonban ragaszkodunk a régi berögződésekhez és mástól, általában fentről – legyenek azok égiek vagy a kormány – várjuk a megoldást, nem sok jóra számíthatunk. Mindeközben persze nem szabad szem elől téveszteni, hogy a mezőgazdaság nem csupán egy a sok ágazat közül, hanem bizonyos körülmények között túlzás nélkül a puszta létünk is függhet tőle. A klímaváltozás olyan kedvezőtlennek tekinthető hatásai, mint a hőmérséklet emelkedése, valamint a vízhiány, negatívan befolyásolják a mezőgazdasági termelést. Az aszályok és a hőhullámok csökkentik a terméshozamot. A mögöttünk álló évtized tapasztalatai jelzik, hogy a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás nélkül nem csupán veszteséget lehet termelni, de komoly károkat lehet okozni környezetünkben is, aminek durva hatásai lehetnek társadalmi létünkre, közösségünk jövőjére nézve is.