ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Apróhirdetések
Helységnévtár
Temerintől Koszovóig
Betűméret:
Hogy mi köze Brüsszelnek a bevert temerini ablakokhoz és az etnikai feszültséghez? Az, hogy miközben az EU illetékesei nem győzik méltatni a szerb vezetők bátorságát, amiért felvállalták a dialógust Pristinával, és ennek elismeréseként már-már elintézett ügynek tekintik a csatlakozási tárgyalások dátumának kitűzését a júniusi EU-csúcson, addig nekünk lenne bőven panaszunk a kormány ellen a közbiztonság megromlásának okán. És azért, mert a Koszovó körüli buzgólkodás közepette vajmi keveset tesz az európai együttélés körülményeinek megteremtéséért.
Nem véletlen a párhuzam Koszovó és a vajdasági közbiztonsági helyzet megromlása között, és ez nem is tekinthető újkeletű megállapításnak. Számos esetben magunk is megtapasztalhattuk, amire a politikai elemzők az elmúlt napokban újfent figyelmeztettek: a Koszovóban elszenvedett sérelmek rendszerint itt, a sok nemzetiségű Vajdaságban csapódnak le. Így volt ez a 2004-es koszovói erőszakhullám után, és 2008-ban is, amikor Pristina kihirdette a függetlenséget. A felbőszült tömeg többek között az Újvidéki Színház ablakain és az albán pékeken állt nemes bosszút. Még annak a kiváló burekjáról híres újvidéki pékségnek a kirakatát is bezúzták, amely elővigyázatosságból az „Evropa” nevet adta üzletének. Így, szerbesen, hátha nem veszik észre a kisbetűs értesítést, hogy a tulajt Musonak, vagy Bekimnek hívják.
Ezért sajnos várható, hogy a „déli tartomány” jövőjével kapcsolatban kikényszerített kompromisszumoknak ismét lesznek következményei az „északi tartományban”. Már most tapasztalhatjuk, hogy a délen elszenvedni vélt veszteséget a vajdasági autonómia megnyirbálásával, vagy akár teljes megszüntetésével szeretnék kompenzálni. Mindezt azzal az indoklással, hogy meg akarják előzni ennek a tartománynak is az elvesztését. Az elszánt hazafias erők máris harcba lendültek a képzeletbeli szeparatisták és az autonómia ellen, zászlajukon az úgynevezett Harmadik Szerbia jelszavával, ami lényegében egy unitarista nemzetállam lenne.
Ebből a forrásból táplálkozik különben a cirillbetűs írásmód erőszakos terjesztésének hulláma is Újvidéken. Hogy a latin betűkkel együtt a multikulturalizmusnak még az emlékét is kitöröljék az emékezetből.
Szinte érződik a levegőben mostanában, hogy valami történni fog Koszovó körül, ami fel fogja korbácsolni a nemzeti indulatokat. Új erőre kaptak a szélsőséges nemzetvédők, ahol csak lehet, átkomponálják az önkormányzatokat, szemellenzős történészek hangoskodnak, akik számára az időszámítás 1919-ben kezdődött. És ha Ivica Dačić kormányfő tényleg elfogadja azt az uniós követelést, hogy szüntessék meg az észak-koszovói úgynevezett párhuzamos szerb intézményeket - amelyek tulajdonképpen Szerbia utolsó fellegvárai az elszakadt tartományban -, hogy helyükbe új helyi intézmények alakuljanak, immár koszovói előjellel, akkor az aligha marad heves reakciók nélkül. A patrióták ezt óriási hazaárulásként fogják elkönyvelni.
A mitrovicai aktivisták is felélénkültek, újra építik barikádjaikat, és követelik a KFOR és az EULEX távozását Koszovóból, mintha nem is történt volna meg a katonai vereség, mintha még mindig Milošević gyakorolná a hatalmat Belgrádban. Vuk Draškovićról gondolhat bárki bármit, szemére vetheti pálfordulásait, katasztrofálisan rossz döntéseit (például azt, amikor pártja tavaly lepaktált Újvidéken a haladókkal és lehetővé tette a nacionalista blokk hatalomátvételét), az a megállapítása azonban tökéletesen helytállónak tűnik, hogy az Európa-ellenes erők mindenáron meg akarják torpedózni az európai felzárkózást. Még annak árán is, hogy új háborút vívnak a NATO ellen.
Több belgrádi elemző ezzel hozza összefüggésbe az Ivica Dačić kormányfő elleni hajszát is, köztük Vesna Pešić is. A DOS egykori kiemelkedő tagja szerint Dačićot Koszovó miatt akarják „elsüllyeszteni”, megbocsáthatatlan vétkének tartva, hogy leült tárgyalni Hashim Thaci koszovói miniszterelnökkel. Az is főben járó bűn volt, hogy szembe merészelt fordulni Irinej pátriárkával, aki Koszovó ürügyén megszakította volna az uniós felzárkózási tárgyalásokat. Dačić ezt azzal utasította el, hogy Koszovót akkor se kapjuk vissza, ha nem lépünk be az Európai Unióba. Az alkotmány ádáz védelmezőinek - köztük a „legalista” Vojislav Koštunica volt kormányfőnek - pedig azt üzente, hogy vegyék hónuk alá az alaptörvényt, és sétáljanak el Koszovóba, ha egyáltalán eljutnak odáig.
A csepp, amitől kicsordult az igaz patrióták pohara, az volt, amikor Dačić távlati lehetőségként felvetette, hogy Koszovó „széket kaphat” az ENSZ-ben.
Ettől kezdve úgy követik egymást a kormányfő elleni támadások, mintha valaki megrendelte volna őket, állítja Vesna Pešić. Mintha valamilyen titkos központban csak azzal foglalkoznának, hogy miként lehetne lejáratni őt, és kieszközölni az idő előtti választásokat. Így robbant ki a Šarić drogbáró emberével kapcsolatos affér is, vagyis került éppen most napvilágra az a tény, hogy négy évvel ezelőtt találkozott Rodoljub Radulović hajótulajdonossal, aki később Šarić fő munkatársa lett.
Közben abban sincs köszönet, ahogyan a nagyobbik koalíciós partner, a haladópártiak igyekeznek megvédeni Dačićot. A. Vučić miniszterelnök-helyettes, a nemzet védelmezőjének szerepében tetszelegve támogatásáról biztosította ugyan, meggyőződését fejezve ki, hogy „nem követett el bűncselekményt”, de rögtön azt is hozzátette, hogy a Šarić-ügyben az ügyészség mondja ki az utolsó szót, és senki sem számíthat védelemre, ha vétett a törvény ellen.
Ebből aligha vonható le az a következtetés, hogy a haladók nem fognak azonnal bűnöst kiáltani, amint kezükbe kerül valamilyen kompromittáló anyag, és megfelel érdeküknek az új választások kiírása. Példátlan módon még akkor is Dačić bűnösségét firtatták, amikor a miniszterelnök éppen Washintongban próbált jó pontokat szerezni a kormánynak.
Nem mintha bárki is elfelejtette volna Milošević egykori szóvivőjének múltját, buzgalmát a háborús pusztítások igazolásában, vagy pártja felelősségét az ország tönkretételéért. A jelen körülmények között azonban kétségkívül ő az, aki a szerb vezetők közül legtovább ment el a koszovói realitások elismerésében. Nem azért, mert a brüsszeli találkozókon annyira megkedvelte volna Hashim Thacit, hogy jogosnak ismerné el az elszakadást, hanem mert felismerte, hogy nincs más értelmes út Szerbia számára, mint a kapcsolatok normalizálása.
Ha egyáltalán csatlakozni akar Európához, és nem akar egy újabb reménytelen rigómezei csatába bonyolódni.
J. Garai Béla
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
Nincs hozzászólás. Legyen az első!