Most, hogy vasárnap éjfélkor Zágrábban is felcsendült az Örömóda, az Európai Unió himnusza – jelezve a 28. családtag, Horvátország belépését a nagy európai famíliába –, Szerbia lemaradása még szembetűnőbbé vált. Északon Magyarország, keleten Románia, Bulgária, nyugat felől Horvátország..., a közép-európai, nyugat-balkáni uniós térség egyre jobban kiteljesedik, és szinte már körbeöleli Szerbiát. Jó lenne bízni benne, hogy Beethoven kilencedik szimfóniájának ismert akkordjai legközelebb már Belgrádban hangzanak fel egy ugyanilyen esemény kapcsán. Ha nem is 4-5 év múlva, ahogyan a derűlátó Ivica Dačić ígéri, de talán nem is csak tíz év múlva, ahogyan a kétkedők gondolják.

Egyelőre az is nagy előrelépés, hogy a szerb állami delegáció elfogadta a meghívást a zágrábi történelmi eseményre, a horvátok nagy-nagy ünnepére. Emlékezetes, hogy Tomislav Nikolić elnök alig két hete még azzal a dacos kijelentéssel rukkolt ki, hogy csak akkor mennek el, ha Horvátország „nem sérti meg Szerbiát” azzal, hogy Koszovót mint független államot is meghívja az ünnepségre. Nos, Ivo Josipović horvát államfő nem sokat törődött a belgrádi intelemmel, meghívta a pristinai vezetőket (lévén, hogy országa elismerte Koszovó függetlenségét), Nikolić pedig, mit tehetett mást, beadta a derekát, és Ivica Dačićtyal egyetemben elutazott Zágrábba. Hogy a vasárnapi ünnepségen Nikolić koccintott-e Atifete Jahjaga koszovói elnök asszonnyal, arról nem kaptunk hírt, csak annyi szivárgott ki, hogy Ivan Mrkić szerb külügyminiszter az ünnepi társaságtól félrevonulva elbeszélgetett koszovói kollégájával, Enver Hoxhajjal.

Ez is annak a jele, hogy ha csak egy veréblépéssel is, de mégis közelebb kerültünk a kapcsolatok normalizálásához azt követően, hogy a múlt hónap derekán Brüsszelben megköttetett a koszovói megállapodás.

Nem vitás, hogy tulajdonképpen a brüsszeli tárgyalássorozat eredményességének köszönhető az, hogy Szerbia előtt is felcsillant az EU-tagság reménye: a megállapodás ténye pénteken arra késztette az Európai Tanácsot, hogy megadja a zöld jelzést a csatlakozási tárgyalások megnyitására. Kétségtelenül nagyon nehéz út vezetett idáig, a Catherine Ashton uniós főmegbízott vezette szerb–koszovói tárgyalások minduntalan zsákutcába jutottak. A két küldöttségvezető mindig halálkomolyan jelent meg a kamerák előtt, de, mint kiderült, olykor felengedett a légkör, és igazi balkáni hangulat alakult ki. A napokban szivárgott ki diplomáciai körökből, hogy az utolsó egyezkedések során a dallikázási hajlamáról ismert szerb kormányfő, a feszültséget oldandó, azt ajánlotta Hashim Thacinak, hogy elénekel neki valamit. A koszovói küldöttségvezető azonnal vette a lapot, és humorérzékét megcsillantva, ékes szerb nyelven így válaszolt:

– Može, Ivice, aki znaš: Druže Tito mi ti se kunemo... (Lehet, Ivica, ha tudod azt, hogy Tito elvtárs, megfogadjuk néked...)

Nem hiszem, hogy vasárnap Zágrábban bárkinek is kedve támadt volna az örökös elnököt emlegetni, pláne a testvériség–egység megőrzéséről dalolgatni, pedig hát ott volt az egykori „megbonthatatlan testvéri államközösség” valamennyi utódállamának legrangosabb képviselője. Érdekes lett volna amolyan osztályfőnöki órát tartani velük, hogy ki-ki elmondja, mire jutott az önállósággal. Szlovénia után immár Horvátország is eldicsekedhette volna, hogy már tagja az EU-nak, jó néhány éves lemaradással Szerbia és Montenegró következhet, Macedónia felvételét az önérzetes görögök akasztották meg a névvita miatt, Bosznia-Hercegovina a belső széthúzás miatt a sor végén kullog, Koszovó pedig most reménykedik a stabilizációs és társulási megállapodás megkötésében. Mivel Vajdaság képviselőjét nem hívták meg Zágrábba, nem is mondhatta volna el, hogy hová jutott(unk).

A Google internetes kereső viszont vagy jövőbe látó, vagy csak tájékozatlan, mert legújabb térképén Vajdaságot Szerbiától elkülönítve tünteti fel. Meg is kapta a kemény elmarasztalást Belgrádban. Velimir Ilić építkezési és városrendezési miniszter provokációnak minősítette az új térképet, és kijelentette: „Mindenki tudja, hogy Vajdaság szerb, és Szerbiához tartozik”.

Aztán, hogy világosabbá tegye gondolatait, egy legközelebbi alkalommal annak az aggodalmának adott hangot, hogy „a szerb kormánynak nincs hatalma kétmillió belgrádi szerb és kétmillió vajdasági szerb felett”.

Vagyis nemes egyszerűséggel megfeledkezett a Vajdaságban élő egyharmadnyi nemzeti kisebbségről. Azért lesz még csiszolgatni való a szerb vezetők nemzetfelfogásán, mire eljutunk az uniós tagságig. És mire elénekelhetjük az Örömóda legtöbbször idézett sorát: „Testvér lészen minden ember”.

J. Garai Béla