Nem panaszkodhatunk, jól elszórakoztatja a nagyközönséget a fekete–vörös koalíció ebben a nyári uborkaszezonban! Remekül eltereli a figyelmet az üres zsebekről és az égető gazdasági kérdésekről. Így hát ahelyett, hogy azt firtatnák az emberek a kormány első születésnapján, hogy miért vagyunk mi a legcsóróbbak az egész térségben, hol maradtak a beígért milliárdos beruházások, és miért nem sikerül legalább megállítani a munkanélküliség csökkenését, mindenki azzal foglalkozik, hogy jól tették-e a haladók és a szocik, hogy kirúgták Mlađan Dinkić gazdasági és pénzügyminisztert. És rajta kívül a régiósok másik két miniszterét. És hogy helyes volt-e meneszteni a miniszterek felét (kilencet a 18 közül), és kiket ültetnek a helyükbe?
A cirkusz bejött, csak a kenyérrel maradtak adósak a népboldogító kormányalakítók.
Ám az unalomig hangoztatott kormányrekonstrukció még korántsem ért véget: július végéig csupán az elmozdítandó káderekről sikerült megállapodniuk a koalíciós partnereknek, az új miniszterekről, úgy tűnik, még sem Ivica Dačićnak, sem Aleksandar Vučićnak halvány sejtelme sincs. Őket a következő hetekben kell kiválasztani a rendelkezésre álló pártkáderállományból vagy esetleg a párton kívüliek vagy a külföldi szakemberek soraiból. Vagyis lesz még bőven izgalom, felkészülhetünk rá, mire végre összeáll a megreformált kormány, és nekifog a temérdek probléma megoldásának.
Az első miniszterelnök-helyettes Vučić, a nagyobbik kormánypárt vezetője valamikor februárban pendítette meg a rekonstrukciót, és örülhetünk, ha szeptemberig befejezik a műveletet. Okkal állapította meg egy szellemes politikai elemző, hogy ezt az évet nyugodtan elnevezhetjük a kormányrekonstrukció évének. Ahelyett, hogy a felemelkedés éve lett volna, ahogyan a haladók propagandája szédítette a híveket a választások előtt.
Aztán azon is jól elszórakozhat az ember, hogy mi is volt az igazi célja a több hónapos kormányátalakítási huzavonának. A legfőbb ok vitathatatlanul a lesújtó gazdasági helyzet, ami miatt Vučićot – mint korábban nyilatkozta – már lidérces álmok gyötörték. A kormány sehogy sem tudott kievickélni a csődközeli helyzetből. Hiába a történelmi áttörés a koszovói ügyben, a brüsszeli megállapodás megkötése és ennek folyományaként az uniós csatlakozási tárgyalások dátumának megszerzése, ha itthon folytatódik a lejtmenet.
De legalább ilyen nyomós okként játszott közre az a körülmény, hogy a haladók támogatottsága mindennek ellenére – józan ésszel felfoghatatlan módon – rekordmagasságot ért el. Ezért Vučićék elérkezettnek látták az időt kormánypozíciójuk megerősítésére: ha már a közvélemény negyven százaléka támogatja őket, gondolhatták, akkor ezt a fölényt sürgősen be kell betonozni.
A haladók úgy képzelték el, hogy a gazdasági pangásért legfelelősebbnek tartott Mlađan Dinkić gazdasági és pénzügyminiszter hatalmát nyirbálják meg, és elveszik tőle a gazdasági tárcát, Ivica Dačić azonban ezt másként oldotta meg: egyszerűen átvágta a gordiuszi csomót, és menesztette Dinkićet, vele együtt pedig a másik két „régiós” (URS) kormánytagot is: Suzana Grubješić integrációügyi kormányalelnököt és Verica Kalanović önkormányzati minisztert.
Hogy Vučić egyetértésével ebrudalta-e ki a kormányfő Dinkićet, vagy az említett csak utólag adta áldását a döntésre, erről megoszlanak a vélemények, de ez most már különben is tökéletesen mindegy. A lényeg az, hogy a harmadik koalíciós partner kirepült a kormányból, így most már csak „október ötödike előtti” erők képviseltetik magukat benne: a radikálisokból haladókká avanzsált Vučićék és Milošević volt szocialistái, Ivica Dačić vezetésével. Mintha 2000 októbere, a demokratikus erők győzelme a kardcsörtető nacionalista rezsim fölött meg sem történt volna!
Azt is sokan találgatják, hogy Dačić miért választotta ezt a radikális megoldást, amikor tulajdonképpen ő segítette kormányzati szerephez a régiósok vezetőjét. Dinkić szerint azért, mert a ravasz szoci politikus saját pozícióját akarta így megvédeni. Ha ugyanis a haladók új választások nélkül is gyarapíthatják befolyásukat olyképpen, hogy megkapják a gazdasági és pénzügyi tárcát, akkor jó időre el lesznek foglalva az égető gazdasági kérdésekkel, és nem jut eszükbe bolygatni a miniszterelnöki poszt kérdését. És mivel aligha fognak egyhamar boldogulni a felhalmozódott problémákkal, Dačić nyogodtan erősítheti pozícióját, miközben a haladók népszerűsége a felvállalt gondok miatt csak csökkenhet.
Az is nagy kérdés, hogy lesz-e megfelelő szakkádere a legnagyobb pártnak, hogy megbirkózzon a nehéz feladattal. Ha az ellenzéki demokratákat hallgatjuk, akkor határozott nem a válasz. Szerintük közismert tény, hogy a volt radiknak nincsenek képzett embereik, a kormány is éppen azért került ekkora bajba. Akár ennek a beismerésének is tekinthető Aleksandar Vučić bejelentése, hogy külföldi szakértőt ültetne a gazdasági és a pénzügyi tárca élére. Már tárgyalnak több neves nyugati szaktekintéllyel, köztük Dominique Strauss-Khannal, a Világbank szexbotrány miatt lemondott volt elnökével. Ha Tomislav Nikolić elnököt kérdeznék, lehet, hogy ő inkább orosz szakértőket alkalmazna a kormányban, de őt most kihagyták a játékból.
Így hát valószínűleg az ismert francia politikust fogják meghívni vagy más nyugati szakembert. Ha felidézzük Vučićék egykori pártja, a radikálisok külföldellenes retorikáját, akkor ez valóságos szentségtörés! Találóan nyilatkozta a napokban egy ismert horvát újságíró, Boris Dežulović egy belgrádi lapnak adott interjújában: Aleksandar Vučić és Tomislav Nikolić akkora politikai fordulaton esett át, hogy az öt évvel ezelőtti Vučić és Nikolić menten halálra ítéltetné és ki is végeztetné őket hazaárulásért.
A szükség azonban nagy úr. Ha már annyi év után sikerült megkaparintaniuk a hatalmat, gondolhatják a haladók, inkább jöjjön Strauss-Kahn, mint hogy a patrióta tömegek kiábránduljanak belőlük, és a legközelebbi választásokon ismét az ellenzék soraiban találják magukat.

J. Garai Béla