Tűlevél
Dübörög a propaganda

Mi tagadás, bejött Vojislav Šešelj ármánykodása: sikerült neki alaposan megakasztania a szerb-horvát normalizálódási folyamatot. Belgrád és Zágráb mérges nyilakat küldözget egymásnak, kiújultak a vádaskodások, ismét jeges a légkör a két nemzet viszonyában - és mindez a vajda miatt. Az a néhány hét is elég volt neki arra, hogy összeugrassza a két ország politikusait, amit Hágából hazatérve itthon töltött.

A viszály az Európai Parlament múlt heti határozata nyomán kulminálódott. Ebben elítélik Šešelj gyűlöletbeszédét és felszólítják Szerbiát, hogy határolja el magát a csetnikvajdának a háború áldozatait sértő kijelentéseitől. A kezdeményezők a strasbourgi parlamentben a horvátok voltak, akiket mélyen felháborított Nagy-Szerbia és a Virovitica-Karlovac-Ogulin-Karlobag határvonal emlegetése, valamint a csetnik mozgalom dicsőítése. Az ovčarai mészárlás és a vajda önkéntesei által elkövetett többi háborús bűncselekmény ismeretében egy percig sem csodálkozhatunk a horvát közvélemény háborgásán amiatt, hogy Šešelj a kilencvenes évek háborús retorikájának szellemében ismét arról áradozik, hogy radikálisai sohasem mondanak le egyetlen „szerb államról” sem, és mindent megtesznek azért, hogy Szerb Krajina és „szerb Vukovár” ismét Nagy Szerbia része legyen. Így értékelhették a horvátok indítványát a strasbourgi képviselők is, és nagy többséggel megszavazták a Szerbiát figyelmeztető határozatot. Egyszersmind a hágai Nemzetközi Bíróságot is felszólítják, hogy vizsgálja felül a vádlott ideiglenes szabadlábra helyezéséről hozott döntését. Azt, amelyet „gyógykezelés céljából” hoztak, ám arra nem számítottak, hogy az érintett olyan romboló politikai akcióba kezd, hogy annak az egész régió kárát látja.

A heves szerb reagálás csak azokat lephette meg, akik nem otthonosak e szövevényes nyugat-balkáni viszonyokban, és akik azt hiszik, hogy húsz esztendő elegendő volt a háborús rémtettek és mindenféle sérelmek felejtésére. Aleksandar Vučić kormányfő a rá jellemző vehemenciával azonnal elutasította a „sértőnek, nyugtalanítónak és kiábrándítónak” minősített határozatot, amellyel állítólag csupán kárt akartak okozni Szerbiának. Rendkívüli sajtóértekezletén a tőle megszokott patetikával tette fel a kérdést: „Ki engedte ki Šešeljt Hágából? Mi vagy önök?”, szándékosan összemosva ezzel Hágát és Strasbourgot, mintha a két intézménynek bármi köze is lenne egymáshoz. Majd képmutatással vádolta meg az Európai Parlementet.

Tomislav Nikolić elnök még drámaibb hangot ütött meg, és felrótta a határozat szerzőinek, hogy Szerbiát „vissza akarják taszítani a pokolba”. Szavai szerint az EP-képviselők felültek a horvát propagandának, és szem elől tévesztették Szerbiának a régió békéje érdekében tett fáradozását. Egyúttal ismét elverte a port a hágai bíróságon, ahol – mint fogalmazott – cirkuszi előadások zajlanak a mentorok megrendelésére (itt nyilván Washingtonra célzott), s mindennek az a célja, hogy megbuktassák a demokratikusan megválasztott szerb vezetőséget. „Ki váltaná fel őket? Bizonyítottan kevésbé rátermett politikusok, akik könnyebben manipulálhatók”, panaszkodott az önnön kiválóságában egy percig sem kételkedő szerb elnök.

Az emberben óhatatlanul felmerül a gyanú: mindketten azért választották a hangos elutasítást, hogy megkerüljék a választ az EP-határozatba foglalt követelésre, nevezetesen arra, hogy határolják el magukat Šešelj kijelentéseitől. S hogy nemes felháborodásuk láttán a közvélemény se firtassa, hogy miért is nem ítélték el a vajda gyűlöletbeszédét?

Valóban, miért is nem határolódtak el volt eszmetársuk soviniszta és kardcsörtető megnyilvánulásaitól? Akár egyetlen szűkszavú nyilatkozattal, vagy akárcsak egyetlen elítélő mondattal is. Annál is inkább illett volna megtenniük ezt, mert tudhatták, hogy Šešelj handabandázása milyen reakciókat vált ki a szomszédoknál. Egy kurta nyilatkozattal elejét vehették volna Zágráb diplomáciai offenzívájának. Ehelyett Vučić a nemzet érdekében fáradozó államférfi szerepében tetszelegve úgy nyilatkozott, hogy fontosabb dolga is van, mint a vajda kijelentéseivel foglalkozni. Hallgatásukat pedig a szomszédok úgy értelmezték, hogy titokban összekacsintanak volt mentorukkal.

Kétségtelen, hogy éppen a közös múlt az, ami miatt nem történt reagálás. Šešelj visszatérése megmutatta, hogy a kilencvenes évek háborús eseményei, az azokban játszott szerepük mennyire kényes téma a két vezető szerb politikus számára, mennyire kínos számukra a vajda által felidézett múltbeli együttműködés, a „tettestársakként” való emlegetésük. Még akkor is, ha abban az illúzióban ringatják magukat, hogy a közvéleménnyel sikerült elhitetni, hogy ők már nem ugyanazok, akik húsz évvel ezelőtt voltak...Hogy okultak tévedéseikből, és szakítottak a vajda szélsőséges politikájával. Most már az európai felzárkózás meggyőződéses hívei, és elvárják a szomszédoktól, hogy azok is bizalommal legyenek irántuk.

A háborús sérelmeket elszenvedett szomszédoknál azonban ezt már nehezebb elérni. Különösen akkor, ha a csetnikvajda fenyegetőzéseire nincs válasz Belgrádban. Így most ott tartunk, hogy újra fagyos a hangulat, Zoran Milanović horvát miniszterelnök pedig lemondta részvételét Közép- és Kelet-Európa kormányfőinek Kínával való találkozóján, amelyet a december közepére terveznek Belgrádban. Tehát elmarad találkozója szerb kollegájával, Aleksandar Vučićtyal is, amelyen tisztázhatták volna a félreértéseket. „Ilyen körülmények között nevetséges lenne odamennem. Nekik megvannak a problémáik, de azokkal maguknak kell megbirkózniuk”, vélekedik a zágrábi vezető.

Közben Horvátországban is vérszemet kaptak a megbékélés ellenségei, az ellenzéki Horvát Jogpárt (HSP) egyenesen azt követeli, hogy sürgősen küldjenek csapatokat a Szerbia felé eső határra, úgy ítélve meg, hogy Šešelj hazatérése veszélyt jelent Horvátország számára. Ha ezt a horvát kormány nem teszi meg, a párt önkénteseket fog toborozni a haza védelmére...

Belgrádban is dübörögnek a propaganda ágyúk: Vučić szerint azok leckéztetik Szerbiát, akik Vukováron nem képesek megvédeni a cirill betűs táblákat a soviniszta huligánoktól, miközben Szerbiában egyetlen latin betűs feliratot sem vertek szét... A minden lében kanál Aleksandar Vulin munkaügyi miniszter pedig azt vetette Milanović szemére, hogy nem tanúsít megértést szerb kollegája gondjai iránt, „akinek szintén el kell viselnie Šešelj kritikáit”. „Mi nem bélyegezzük usztasának a horvát kormányt csak azért, mert Horvátországban sokan usztasa jelvényt viselnek, és az állam nem határolódik el tőlük”, érvel a volt JUL-os tisztségviselő, így próbálva párhuzamot vonni a két ország között. Csak éppen arról feledkezve meg, hogy a kilencvenes években nem a horvátok akarták felszabadítani Újvidéket, hanem a csetnikek Vukovárt...

Az egész propaganda haddelhaddnak, a felkavart indulatoknak egyedül Šešelj vajda örül: nyilatkozata szerint kimondottan büszke az ellene hozott EP-határozatra, mert ezzel sikerült áttörnie az itthoni médiablokádot. S ebben igaza is van: soha több szót méltatlanabb politikusra nem vesztegetett a média, mint őrá.

J. Gara Béla

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Tűlevél tizenhárom éve - illusztráció
2018. OKTÓBER 27.
[ 8:53 ]
Ariadné fonala - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 30.
[ 18:41 ]
Ivica jóslata - illusztráció
2018. SZEPTEMBER 18.
[ 20:58 ]
A rovat frissítése szünetel - illusztráció
2018. JÚLIUS 23.
[ 19:18 ]
A jövő századi kutatók számára, akik jobb híján térségünk diplomáciai boszorkánykonyháinak titkaival bíbelődnek majd, valószínűleg felfoghatatlan talányt fog képezni, hogy miként kaphatott itt ekkora szerepet az egyház az aktuális politika formálásában, amikor az állam fennhangon szekularizmusával dicsekszik. Például...
2018. JÚLIUS 7.
[ 16:04 ]
Amíg valamilyen csoda folytán nem születik megállapodás Belgrád és Pristina között, addig arra vagyunk kárhoztatva, hogy a politikusok és a média szünet nélkül Koszovó témájával „bombázzanak” bennünket. Akár szívügyünk a déli tartomány, akár nem.Mai helyzetünkben elképzelni is nehéz azokat a jövendő...
2018. JÚNIUS 11.
[ 10:09 ]
Ki ne szeretne mostanában szerbiai állampolgár lenni? Hiszen csak úgy záporoznak a jólétünkre, sőt, az aranykor beköszöntére tett politikusi ígéretek! Nem illik hálátlannak lenni, de néha már úgy érzem, hogy a könyökömön jönnek ki az ígéreteikkel. A legfrissebb prófécia, amit a napokban hallottam magától az...
2018. JÚNIUS 4.
[ 9:20 ]
Beolvasás folyamatban