Remélem, nem írtam hibásan, már egészen kiment a fejemből a német grammatika, így van ez, ha az ember nem gyakorolja a nyelvet. De hol is gyakorolnám, amikor idestova tíz éve, hogy Nálatok jártunk Bécsben, mert voltál olyan kedves, drága Elza tanti, és meghívtál bennünket. Képzeld, azóta ki se mozdultunk a városunkból, legfeljebb a közeli anyaországi termálfürdőbe ruccanunk át évente egyszer-kétszer, többre nem futja. Náluk is minden rettenetesen megdrágult, az ember kétszer is meggondolja, hogy beüljön-e ebédelni a Szép juhászné kertvendéglőbe, mert már két adag pacalpörkölt is anyagi csődbe dönthet bennünket. Ami pedig a kedvencem, pláne galuskával. Hol vannak már azok az idők, amikor Esterházy rostélyost rendeltünk vajas burgonyával, és debrői hárslevelűvel öblítettük le. És mindezt a mellényzsebből fizettük ki!

Rég volt, talán igaz se volt.

De hagyjuk a múltat, csak elszontyolodik az ember. Jó ideje nem írtam nektek, talán már azt gondolhatjátok, hogy elfelejtettünk benneteket, pedig nem így van, dehogy is! Nagyon is sokszor gondolunk rátok, és emlegetjük az együtt töltött kellemes napokat. A ti nyugodt és békés körülményeiteket, a gondtalan életeteket, a szépen berendezett házat, az ápolt virágoskertet, a Mercédeszt a garázsban, a kirándulást a Grinzingbe. És az ott elfogyasztott óriási, egész tányért befedő wiener schnitzelt! Utána remek habzóbort ittunk, és együtt énekeltünk a társasággal, egymást karonfogva, ahogy az ottani heurigerekben szokásos...Emlékszel, milyen vidámak voltunk, kedves Elza tanti?

Hogy vagytok mostanában? Remélem, jól szolgál az egészségetek, hálistennek, és Jaksi bácsi is jól bírja még magát, most is sétáltatja délutánonként a pedánsan megnyírt pudlikat. Hóna alatt a kis söprűcskével és lapáttal meg nájlon zacsival, ha netán oda illetlenkednének a kis aranyosak az ápolt pázsitra. Mi is jól vagyunk, már gondolom, egészségileg, mert amúgy nem annyira. Igazából egy kicsikét szűkösen vagyunk, nem igen ugrálhatunk a megcsapolt nyugdíjunkból, jól be kell osztani, hogy jusson is, maradjon is. Villanyra, gázra, szénre, élelemre meg miegymásra. Képzeld, a feleségem újra felfedezte a krumplipaprikást, nem is gondolnád, hogy milyen finom nokedlival! Sőt még egészségesebb is, mint azok a zsíros húsételek. A krumpli, szerencsére, még megfizethető.

Nem érted, hogy lehet egy nyugdíjat megcsapolni? Hát szépen. Most ugyanis egy olyan kormány van itt nálunk, amely a legszigorúbb takarékosságot rendelte el minden fronton, de legfőképp a fizetések és a nyugdíjak frontján. Ezzel akarja helyrebillenteni az ország fizetési mérlegét, betömni a büdzsében tátongó óriási lyukakat. Vagyis most mindannyian kötelesek vagyunk spórolni állam apuka javára. Ez a mi hazafias kötelességünk. Hogy megspóroljuk, amit a korábbi kormányok könnyelműen elherdáltak. De nem akarok igazságtalan lenni, mert azért a szociális szempontokról sem feledkeztek meg: csak azokat a fizetéseket és nyugdíjakat csökkentették tíz százalékkal, amelyek meghaladják a huszonötezret. Ez ennél alacsonyabb bevételekhez hozzá nem nyúlnának semmi pénzért! Ez is bizonyítja, hogy szociálisan milyen érzékeny a mi kormányunk.

Nem, nem huszonöt ezer euró, hanem huszonötezer dinár a határérték. Hogy az mennyi? Úgy kétszáz a ti pénzetekben, ha nagyon beosztja az ember, mindennap vehet belőle kenyeret meg tejet, vasárnapra egy csirkét. Ennek folytán hétközben egyre inkább rászokunk a vegetárinus étrendre, de egyszer-egyszer azért csirke farhátra is futja. Az én dolgom, hogy sorban álljak a csirkebolt előtt, de ha korán megyek, akkor alig vannak.

Hogy meddig kell így garasoskodnunk? Hivatalosan nem mondták, de az illetékes tárcavezető épp tegnap kotyogta ki, hogy három évig biztosan nem oldják fel a korlátozást, mert ez egy igen lelkiismeretes kormány, amely alaposan rendbe akarja tenni a dolgokat. Ne mondja az utánuk jövő garnitúra, hogy fél munkát végeztek. Ezért nekünk is hosszabb távlatban kell gondolkodnunk, igazodni a körülményekhez. Melyeket a súlyos világgazdasági helyzet teremtett. Nem egészen értem, hogy más országokat miért nem sújt annyira a világgazdaság, mint minket? Például a ti országotokat. Hogy csinálja a ti kormányotok, hogy nem kell hozzányúlni sem a fizetésekhez, se a nyugdíjakhoz? És miért csak mi kullogunk az utolsó helyen az egész régióban a fizetések tekintetében? De hát én sem vagyok közgazdász, nem értek hozzá. Biztosan van rá bölcs magyarázata a kormánynak.

De azért nem annyira sötét a helyzet, ahogyan talán a levelemből következtetnél, drága Elza tanti. Sanyarú körülményeinktől eltekintve kívülről szemlélve egészen normális államnak tűnhet ez az ország, az ősszel például még olyan díszes katonai parádét is rendeztünk az orosz elnöknek, hogy azt még ti is megirigyelhettétek volna! Volt ott minden, harckocsik felvonulása, légi bemutató, ünnepi szónoklatok, mint egy egészen szolid anyagiakkal rendelkező országban. Azt mondják, muszáj volt megtartani az oroszok miatt, amiért ide hozzák a Déli Áramlat gázvezetéket, ami mesés bevételt jelent nekünk. Sajnos, később kiderült, hogy az áramlatból nem lesz semmi, mert az oroszok borsot akarnak törni az uniósok orra alá, ezért Törökországba viszik a gázt. De a parádé, pechünkre, már lezajlott. A számlákat ki kell fizetni, egy egészen kicsi részben az én nyugdíjamból.

Ha valakit hibáztathatunk a felesleges költségekért, akkor az csakis Brüsszel, szépen megmondta az itteni orosz nagykövet. Olyan durvák, hogy folyton gonoszkodnak az oroszokkal, akik pedig a mi legjobb barátaink. Így mi isszuk meg az ő disznóságaik levét.

Persze, ilyen melléfogást, mint amilyen díszszemle megrendezése volt, más államférfiak is elkövetnek, a mi elnökünk se látnok, hogy előre tudja, hol fog megbotlani. Mert neki is csak két lába van, nem négy, mint a szólásbeli lónak... Pedig róla aztán tényleg elmondhatjuk, hogy igazán szívén viseli a nemzet sorsát, még a múlt századi csillagjósok jövendöléseit is áttanulmányozta, hogy megtalálja a helyes utat országa számára. A kínai kormányfőt is valószínűleg azért hívta meg, mert egy híres jövendőmondó már kétszáz évvel ezelőtt megjósolta, hogy keleti sárga emberek fogják meghódítani a világot, és inni fognak a Morava vizéből. Nem tudni, hogy a pekingi vendég tényleg belekortyolt-e a Moravába, amikor itt járt, de állítólag mesés hiteleket ígért az országnak. Ha már ekkora megtisztelésben lehetett része, hogy fogadta őt az elnökünk, és a sárga bőrszínével példálózott. Látszott rajta, hogy határozottan jólesett neki ez a megkülönböztetés. Egészen biztos, hogy ilyesmit még sehol a világon nem mondtak neki.

Szóval így élünk mi mostanában errefelé, kedves Elza tanti. Kicsit szerényebben, mint ahogyan korábban megszoktuk, de legalább nem unatkozunk.

Ennek jegyében kívánunk Nektek meghitt karácsonyi ünnepeket és boldog újesztendőt! Reméljük, hogy hozzánk se lesz mostohább 2015, vagy legalábbis nem sokkal mostohább, mint az óév.

Ölel Benneteket: Béla

alias J. Garai