Vajdaság
Magyarkanizsa: Átvették diplomáikat az üzletiterv-író tanfolyam hallgatói
Betűméret:             

Idén tavasszal sikeres pályázatot nyújtott be a Tartományi Ifjúsági és Sportügyi Titkársághoz a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődási Intézmény egy harminc tanórás üzletiterv-író tanfolyam megszervezésére és lebonyolítására. A kurzus elsődleges célcsoportja a 18 és 30 év közötti nők voltak. A tanulók a képzés során azt az üzletiterv-formát vették alapul, amelyet a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat is használ az önfoglalkoztatási programban.

Az üzleti terv írásának alapvető tudnivalóiról, a vállalkozások elindításához szükséges piackutatás fontosságáról, a hazai lehetőségekről és a nehézségekről, a témában több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember, Kaszás Judit okleveles közgazdász tartott előadásokat a képzés résztvevőinek.

A díjmentes tanfolyamon összesen 14 hallgató vett részt, közülük kilenc nő, mindannyian sikeresen levizsgáztak és átvették diplomájukat.

M. I.

Potápi Árpád Jánosnak, a Miniszterelnökség néhai nemzetpolitikai államtitkárának tiszteletére és emlékére, halála után valamivel több mint egy év elteltével felavatták ma Hertelendyfalván az első emléktáblát a Vajdaságban, amely tábla a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület tájházának falán kapott...
2025. DECEMBER 1.
[ 0:16 ]
A Szabadság és Igazság Pártja szabadkai szervezete szerint erőszakos támadás ért egy férfit és egy barátját, amikor egy tüntetést követően hazafelé tartottak. A párt helyi végrehajtó bizottságának elnöke, Csiszár László közölte: az incidensben három személy vett részt, és az ügyben a hatóságok azonnali...
2025. NOVEMBER 29.
[ 17:50 ]
Palánka községben ma gyásznapot tartanak annak a négy dunabökényi (Mladenovo) lakosnak a tragikus halála miatt, akik a tegnapi közlekedési balesetben vesztették életüket a Ruma–Ürög úton. Az eset során további három ember megsérült. A Vajdasági Klinikai Központ sürgősségi osztályára két nőt szállítottak be...
2025. NOVEMBER 28.
[ 9:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó