Vajdaság
Zombor: Emlékéremmel tüntették ki Cirkl Rudolfot

A budapesti Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944–45. Alapítvány emlékérmét vehette át Cirkl Rudolf zombori helytörténeti kutató Schmitt Pálné Makray Katalintól, az alapítvány fővédnökétől és Cseresnyésné Kiss Magdolna kuratóriumi elnöktől.

A Szent Gellért Német Egyesületben megejtett díjátadó ünnepséget jelenlétével megtisztelte Pirityiné Szabó Judit, Magyarország Miniszterelnöksége Nemzetpolitikai Államtitkárságának kapcsolattartási főosztályvezetője, továbbá számos magyarországi és hazai meghívott.

A kitüntetettet a házigazda egyesület képviseletében Beck Antal elnök méltatta, majd sok évtizedes, szerteágazó közéleti tevékenységéről Fekete J. József akadémikustól hallhattunk méltatást. Mindketten kiemelték, Cirkl Rudolf arról közismert, hogy minden időben segítségért lehet hozzá folyamodni, nem kell tartani a kibúvóktól, az elutasítástól.

Fekete J. József elmondta, sok évvel ezelőtt egy zombori utca egykori, magyar elnevezése iránt érdeklődött Rudi bácsinál, akitől válaszként megkapta Zombor valamennyi utcájának a névlistáját, benne a magyar elnevezésekkel. Mint elhangzott, Cirkl Rudolf helytörténeti kutató munkája mellett jeleskedett műemlékvédőként és restaurátorként, ismertté vált amatőr festőként, díszlettervezőként, fafaragóként, környezetvédőként, természetimádóként, ornitológusként is, több szakkönyv szerzője és illusztrátora. Sokoldalú érdeklődése mellett mindig szívén viselte a fiatalokkal való foglalkozást.

A kitüntetett a meghatódottság hangján köszönte meg az elismerést, s mint mondta, a díjra nem saját jutalmaként tekint, hanem mindazokkal szembeni elismerésként, akik fontosnak tartják a múlt feltárását, hiszen annak megismerése nélkül nem építhető jövő.

- Szükség van a gyökerekre. Manapság kinevetik az ilyesmivel foglalkozó embereket, de meg is látszik az értékvesztés az életünkön. Érdemes lenne visszatekintenünk, mert szüleink, nagyszüleink mégiscsak tudtak valamit, hiszen a jelenleginél sokkal nehezebb időket is jobb állapotban éltek át és túl, mint a ma embere – mondta egyebek közt Cirkl Rudolf, egyben annak a meggyőződésének adva hangot, hogy mindig lesznek olyanok, akik a még feltáratlant igyekeznek feltárni.

Cseresnyésné Kiss Magdolna kiemelte, ha 1944-45 idejéről van kérdése az alapítványnak, Rudi bácsi biztos pont. Az emlékérmet a tanúsító oklevéllel a kitüntetetthez és családjához intézett meleg szavak kíséretében adta át Schmitt Pálné Makray Katalin.

A díjátadó ünnepség keretében az egybegyűltek megkoszorúzták a Temetetlen holtak emlékfalát, a zombori magyarok és németek közös emlékművét.

(–)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Befejeződtek a karbantartási munkálatok kedden valamivel 14 óra előtt, és ismét zavartalanul működik a röszkei közúti határátkelőhely - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Szabó Szilvia közölte, az átkelőnél kedden 9 órától áramkimaradás miatt szünetelt a...
2019. JÚNIUS 25.
[ 15:28 ]
A szabadkai városi képviselő-testület elnöke cáfolja, hogy politikai haszonszerzés céljából fogadták volna el a javaslatot, hogy Danilo Kišnek posztumusz adományozzanak díszpolgári címet. Bunford Tivadar közleményt tett közzé az önkormányzat hivatalos oldalán, amelyben emlékeztet arra, hogy Szabadka Város...
2019. JÚNIUS 25.
[ 15:24 ]
A Határtalanul! program keretében először utazhattak vajdasági gyerekek tanulmányi kirándulásra Magyarország történelmi helyszíneire. Zenta községből két iskola diákjai vettek részt a látnivalókban gazdag utazáson. A magyar Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott Határtalanul! programban 2010 óta már több...
2019. JÚNIUS 25.
[ 7:23 ]
Beolvasás folyamatban