Vajdaság
Vučić lesz a Zentai csata emlékműsorának fővédnöke
Betűméret:             

Aleksandar Vučić lesz a Zentai csata 320. évfordulójáról való megemlékezés fővédnöke. Egyebek mellett ebben állapodott meg a szerb kormányfő és Pásztor István, a vajdasági képviselőház elnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség vezetője pénteki találkozóján.

A felek több vajdasági befektetési projektumot is megvitattak. Többek között a Palicson tervezett szálloda és spa központ építéséről, az Óbecse és Inđija területén megvalósításra váró infrastrukturális fejlesztésekről esett szó.

Vučić elfogadta Pásztor felkérését, és vállalta, hogy védnöke lesz a Zentai csata 320. évfordulójára emlékező rendezvénynek. A megegyezés szerint a köztársasági kormány is segíti majd Zenta főterének felújítását. A felek megvitatták a zentai távfűtési rendszer gondjait, és a magyar középiskolai osztályok megnyitásának lehetőségeit, tudósít a Tanjug.

Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke ma Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével tárgyalt a két párt együttműködésének folytatásáról és koalíciós megállapodásuk végrehajtásáról. Vučević az Instagramon azt írta, hogy a találkozó – az első hivatalos egyeztetés, amelyet a...
2026. ÁPRILIS 27.
[ 21:55 ]
Három ember meghalt, többen megsérültek, amikor egy rossz irányba felhajtó autós frontálisan ütközött egy szabályosan haladó járművel a Šabac–Ruma autópályán, Herkóca (Hrtkovci) közelében. A balesetet egy Fordot vezető sofőr okozta, aki a forgalommal szemben, nagyjából 130 kilométer/órás sebességgel haladt. A...
2026. ÁPRILIS 27.
[ 16:09 ]
A kulai vízhálózat felújítására és kiépítésére írtak alá 287 millió dinár értékű szerződést, ezzel megkezdődik a község régóta fennálló vízellátási problémáinak megoldásának első szakasza, a megállapodást Darko Glišić közberuházási miniszter látta el kézjegyével. A megállapodást a szerb...
2026. ÁPRILIS 27.
[ 11:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó