Vajdaság
Három halott a Šabac–Ruma autópályán Herkócánál, szembe hajtó sofőr okozta a balesetet
Betűméret:             

Három ember meghalt, többen megsérültek, amikor egy rossz irányba felhajtó autós frontálisan ütközött egy szabályosan haladó járművel a Šabac–Ruma autópályán, Herkóca (Hrtkovci) közelében. A balesetet egy Fordot vezető sofőr okozta, aki a forgalommal szemben, nagyjából 130 kilométer/órás sebességgel haladt.

A helyszíni beszámolók szerint a balesetben legalább három jármű érintett volt. A mentők kiérkezésekor már csak három ember halálát tudták megállapítani, több sérültet kórházba szállítottak, köztük egy súlyos sérültet a mitrovicai kórházba.

A szemtanúk szerint a vétkes járművezető téves felhajtón hajtott fel az autópályára, majd a belső sávban haladt a forgalommal szemben. A tragédia előtt percekkel a sofőröket már figyelmeztették egy Viber-csoportban a veszélyes járműre.

A helyszínen készült felvételek szerint az egyik érintett autó teljesen összeroncsolódott, az utasok közül többen beszorultak a járműbe, őket a tűzoltók szabadították ki.

A baleset után az autópálya Ruma felé vezető sávjait lezárták, a forgalmat Hertelendyfalva felé terelik, míg a Šabac irányába tartó forgalom zavartalanul halad.

Forró, nyárias idővel búcsúzik az augusztus Vajdaságban: hétfőn többfelé 35–36 Celsius-fokig emelkedik a hőmérséklet, estétől azonban észak felől változás érkezik. Bácskára, Bánátra és Szerémségre a hőség mellett zivatarok miatt is narancssárga figyelmeztetést adott ki a Köztársasági Hidrometeorológiai...
2026. AUGUSZTUS 31.
[ 8:45 ]
Rekordszámú, mintegy 1700 futó állt rajthoz vasárnap a kilencedik Szabadkai Félmaratonon, amelyet a városnapi rendezvénysorozat részeként tartottak meg. A „Fuss a történelmen át!” mottóval meghirdetett eseményen az 5, 10 és 21,1 kilométeres távokat teljesíthették a résztvevők, miközben a verseny különleges hangulatát...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 16:33 ]
Jelentősen mérséklődött a várakozás vasárnap délelőtt a szerb–magyar határátkelők többségén. A hétvége korábbi részében még több helyen hosszabb sorok alakultak ki, mostanra azonban a hivatalos adatok szerint a legtöbb átkelőn legfeljebb félórás várakozással kell számolni. A forgalom ugyanakkor a nap későbbi...
2026. AUGUSZTUS 30.
[ 12:23 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó