Vajdaság
Szenttamás: Teljes erőbevetéssel dolgoznak a menekültek elhelyezésén
Betűméret:             

Ivica Dačić a szerb kormány első alelnöke, külügyminiszter részt vett Szenttamáson az építőanyag átadásán, amelyet a Szerbia regionális lakhatási projektumának keretében osztottak ki a menekülteknek. Dačić elmondta, hogy a program teljes erőbevetéssel valósul meg egész Szerbiában.

A miniszter hozzátette, hogy az elmúlt két hónapban Versecen, Paraćinban, Prokupljéban, Kruševacon és Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica) helyezte le olyan épületek alapkövét, ahol majd a menekülteknek tudnak lakhatást biztosítani.

„Arra törekszem, hogy mindenben eleget tegyek a Menekültügyi Főbiztosság kéréseinek, ezért büszkén és elégedetten mondhatom, hogy a program teljes erőbedobással valósul meg egész Szerbiában”, nyilatkozta Dačić.

A külügyminiszter hozzátette, hogy a teljes projektum második alprojektjének keretében 250 falusi házat vásárolnak, 200 lakást és 120 montázsházat építenek, valamint 249 szállítmány építkezési anyagot adnak majd át a program alapjából, a Szerb Köztársaság pedig 70 szállítmánnyal járul hozzá a projekthez.

Az építési anyag kiosztását már 28 helyi önkormányzatban kezdték meg, összesen 319 család számára, áll a Külügyminisztérium közleményében.

Dačić a menekültek állandó integrációjával foglalkozó koordinációs bizottság vezetőjeként már hónapok óta részt vesz az ilyen, és ehhez hasonló eseményeken, ami arról tanúskodik, hogy a regionális lakhatási program megvalósításán intenzíven és elkötelezetten dolgoznak.

Dačić emlékeztetett arra, hogy áprilisban volt öt éve, hogy a szarajevói donátori konferencián bejelentették a program megvalósulását.

„Nagyon kitartónak kellett lennünk, hogy a program életbe lépjen és megkezdődjön az alkalmazása. Mindezt a nemzetközi partnereinkkel közösen értük el”, mondta a külügyminiszter.

Dačić kiemelte, hogy a regionális lakhatási program a példa arra, hogy meg lehet találni az utat a megoldáshoz, ha megvan a kellő akarat, írja az RTV.

A pénteki hűvös, helyenként gyenge talajmenti fagyot hozó reggelt követően a hétvégén már kedvezőbb, tavasziasabb idő várható Vajdaságban. Szombaton többnyire napos időre számíthatunk, csak időnként növekedhet meg a felhőzet. A nappali hőmérséklet már 16–17 fok körül alakul, a reggel azonban még hűvös lesz. A...
2026. ÁPRILIS 10.
[ 11:49 ]
A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) támogatást nyújt a külföldi felsőoktatási intézményekben 2008. január 1-je után szerzett főiskolai és egyetemi oklevelek, valamint posztgraduális tudományos fokozatok szerbiai honosítására és elismerésére. A legutóbbi pályázatra összesen 64 fiatal jelentkezett. A pályázati időszak 2025....
2026. ÁPRILIS 9.
[ 12:16 ]
Közlekedési baleset történt az Ürögi hágón, amikor egy teherautó nekiütközött egy parkoló kisbusznak, majd felborult. A baleset az Ürögi hágón történt, ahol egy rakományt szállító teherautó egy parkoló kombiba hajtott, jelentős károkat okozva a járműben. Az ütközést követően a teherautó felborult. A...
2026. ÁPRILIS 9.
[ 11:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó