Vajdaság
Dohányzás elleni harc Magyarkanizsán is
Betűméret:             

A Magyarkanizsai Egészségházban a dohányzás elleni harc világnapja alkalmából tájékoztató pultot állítottak fel, hogy a betérőkkel ismertessék a dohányzás káros hatásait.

Ez alkalommal nem csak tájékoztatók kerültek kiosztásra, hanem arra is buzdították a betérőket, hogy a tüdőgondozót is látogassák meg, mivel annak a három személynek, aki részt vett a vizsgálaton, biztosítottak egy olyan készítményt, mely a leszokást erről a káros szenvedélyről nagyban elő tudja segíteni.

Gyólay Karolina, az egészségház igazgatónője szerint a kiosztott Tabex tabletták már négy nap után eredményeket hoznak, mivel erős hányingert és undort idéznek elő a dohányzónál.

– Nagyon jól tudjuk, hogy a dohányfüst nagyon káros, s nem csak a nikotint tartalmazza, ami függőséget okoz, hanem sajnos még több ezer olyan összetevőt is, ami számos megbetegedést idézhet elő, legtöbbször érrendszeri és szívbetegséget. Statisztikai adataink szerint száz dohányosból ötvennégyen betegednek meg. A dohányzás rákos megbetegedések okozója is lehet, száz dohányosból tizenhétnél diagnosztizálni effajta bajt. Megpróbáljuk az embereket motiválni a leszokásra. Már általános iskolában minden tizedik gyermek kipróbálta a cigarettát, éppen ezért az a célunk, hogy a tanárokkal és a szülőkkel karöltve az egészségügyi munkások összefogjanak és megakadályozzák a gyerekeknél, hogy egyáltalán rágyújtsanak, de ha már ez megtörtént, akkor viszont megpróbálják időben visszafordítani ezt a folyamatot. Köszönhetően az új törvényeknek, melyek 2010-ben jelentek meg, a dohányosok száma csökkent. Akkor a lakosság fele dohányzott, most pedig ez a szám térségünkben harminc százalék alatt van – tájékoztatott Gyólay Karolina igazgatónő, aki a továbbiakban azt is kifejtette, hogy ezen a napon a passzív dohányzás veszélyeire is felhívják a figyelmet.

A tüdőgondozóban minden nap várják a betegeket és a nem betegeket, ahol szakorvos vizsgálja meg őket.

Magyarkanizsa községben a rákos megbetegedések esetében a tüdőrák vezető helyen van, és nagyon sok bronchitises és asztmás beteget is kezelnek.

Bartok Zsófia

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Évről évre népszerűbbek a Vajdaságban is A szakkör tanfolyamai. Három évvel ezelőtt indult az első képzés, akkor még kísérleti jelleggel. A most is zajló harmadik évadban a szakköri foglalkozások már 18 szakmát öleltek föl, és Vajdaság-szerte 29 településre jutottak el. A magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:54 ]
A rendőrség ma fokozottan ellenőrzi a forgalmat. Az ellenőrzés célja, hogy felfedjék az autóbusz- és teherautó-vezetők által elkövetett szabálysértéseket és bűncselekményeket, közölte a szabadkai rendőrigazgatóság. Mint fogalmaztak, az akció során a közlekedési rendőrök ellenőrzik a veszélyes árukat...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 12:29 ]
Ma, március 28-án megkezdődött a tavaszi szünidő a vajdasági iskolák diákjai számára. A szünidő április 3-án, szerdán ér véget. A többi, szerbiai tanuló április 29-től, hétfőtől május 6-ig lesz tavaszi vakáción, és május 7-én térnek vissza az iskolapadokba. Ez egyben az utolsó szünidő is az idei tanév...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:42 ]
Beolvasás folyamatban