Vajdaság
Magyarkanizsa: 6700 darab facsemetét és cserjét telepítenek
Betűméret:             

Magyarkanizsa önkormányzata támogatásával december óta folyamatosan mintegy 6700 új facsemetét ültetnek a község minden helyi közösségének területére. A fásítási projekt keretein belül már számos kis facsemete kapta meg állandó helyét. Martonos területén például 400 darab kisfa ékesíti majd a falu területét, ebből a központban már számos kis tujafa került a helyére. Horgoson az általános iskola udvara szépült meg eddig, és összesen 200 darab facsemetét kapott a helyi közösség.

A fásítási projekt keretein belül 4400 lombhullató és örökzöld, valamint 2300 darab cserje került megvételre, mintegy 2 millió dinár értékben. A csemeték mellett a cserjék a magyarkanizsai parkban kapnak majd helyet, amelyet a tervek szerint május folyamán szeretnének befejezni. Radomir Milojević szerint az új csemeték gondozását 3 évig a Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat, míg a locsolást a helyi közösségek tűzoltói végzik majd, amelyre további 2 millió dinárt különített el Magyarkanizsa önkormányzata.

- A helyi közösségek kérésére sikerült teljesítenünk a fásításra szánt kérelmeket. Mindazokra a helyekre ültettünk fákat, ahol valaha erdő volt, de valamilyen oknál fogva kivágásra kerültek, mint például Oromhegyesen, ahol a régi helyére egy teljesen új erdőt hoztunk létre. Új szélvédő sávok is létesültek az önkormányzat számos területén. Elmondható, hogy indazokra a helyekre, ahova lehetett, új első osztályú, a földtípusoknak megfelelő fákat ültettünk – nyilatkozta Radomir Milojević, környezetvédelemmel megbízott tanácstag.

A fák ültetése a helyi közösségek területén a tervek szerint február végével befejeződnek.

Bartok Zsófia
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó