Vajdaság
Prágában fogták el a csantavéri Dér Csabát
Betűméret:             

A 39 éves, csantavéri születésű bérgyilkost három országban körözték: Hollandiában, Magyarországon és Szerbiában. Végül a cseh fővárosban fogták el pénteken. Azt, hogy hogyan került rendőrkézre, nem részletezi a sajtó.

Dér 2018. június 30-án Amsterdamban egy vendéglő teraszán lőtte agyon a horvát származású, de holland állampolgársággal is rendelkező Ivan Serdušićot. Az áldozat drogokkal kereskedett, de egy nagyobb értékű szállítmányt lefoglalt a rendőrség, s az így keletkezett adósság miatt likvidáltathatták a csantavéri bérgyilkossal a férfit a felbújtatói. A biztonsági kamerák rögzítették a gyilkosságot, de Dér DNS mintáit is megtalálták a tetthelyen.

Budapesten 2018. szeptember 20-án egy kétes hírnevű vállalkozóval, V. Lászlóval végzett egy parkolóban. A férfit térdre kényszerítette, majd fejbe lőtte.

Idén január elején Belgrádban fényes nappal, a nyílt utcán végzett Nebojša Markovićtyal. Ezt az akcióját is rögzítették a kamerák, s e férfi családja is érintett volt kábítószer üzletekben. Ebben az esetben felmerült, hogy Dér eltévesztette áldozatát, s más valaki lett volna a célpont, az agyonlőtt férfi egyik rokona.

Dér Csaba korábban is volt már letartóztatva gyilkosság miatt. 2004. május 11-én Újvidéken Branislav Jelačićot, a Firma bűnbanda egyik tagját lőtte agyon a helybeli Marina vendéglőben vitás kábítószer-piaci ügyek miatt. Akkor 15 évre ítélték, de 13 év után szabadulhatott.

Néhány hónappal azt követően, hogy kijött a börtönből, 2017. szeptemberében Szarajevóban kapták el. Fegyver volt nála, s azt feltételezték, hogy gyilkosságra készült. Alan Kožart, a bári bűnbanda vezetőjét kellett volna likvidálnia a gyanú szerint.

Korántsem biztos, hogy ennyi Dér Csaba bűnlajstroma. Feltételezhető, hogy más gyilkosságok is hozzá köthetőek, amelyeket elkövetőit egyelőre nem sikerült felderíteni.

A sajtó arról ír, hogy Dér kisstílű tolvajból vált a Balkán egyik legjobban foglalkoztatott bérgyilkosává. Jellemrajzához tartozik, hogy vakmerő: nem érdekli, ha felismerik, vagy ha nyomot hagy, nem takarja el az arcát. Egyedül az újvidéki gyilkosság alkalmával viselt álszakállt és maszkírozta el az arcát.

A gyilkosságok közti időszakokban Dér luxuséletet élt, jachtokon pihent, drága gépkocsikat hajtott, edzőtermekbe járt.

A sajtó szerint a szerb rendőrség is kérni fogja Dér Csaba kiadatását.

Németh Ernő
A napok óta tartó nyári melegnek és fülledt időnek egy észak felől érkező hidegfront vetett véget, amely jelentős lehűlést hozott Vajdaságba. A front hatására megnövekedett a felhőzet, több helyen eső, záporok és zivatarok alakultak ki, miközben a hőmérséklet is számottevően visszaesett. Az időjárás változását...
2026. JÚNIUS 11.
[ 7:57 ]
Új videót tett közzé a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) a március 14-én Palicson történt támadásról, amely során két magyar fiatalt bántalmazott egy nagyobb szerb fiatalokból álló társaság. A felvételen egy névtelenséget kérő szülő szólal meg, akinek gyermeke ugyanabba a tánccsoportba jár, mint a megtámadott...
2026. JÚNIUS 10.
[ 23:40 ]
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó