Vajdaság
Megnyílt a magyarkanizsai Tisamed mézfeldolgozó üzem
Betűméret:             

Hivatalosan is átadásra került a magyarkanizsai Tisacoop Kft. Tisamed nevű új mézfeldolgozó és csomagolóüzeme. A Prosperitati Alapítvány által támogatott Tisamed, mint integrátor vesz részt a vajdasági Gazdaságfejlesztési Programban.

Az új üzem megnyitásával a Tisamed 20 új munkahelyet teremtett, és eddig csaknem 200 integrátori szerződést írt alá méhészekkel, akik ezáltal biztos áron és időben adhatják el a megtermelt mézet.

Körmöci Károly a Tisacoop Kft. Igazgatóhelyettese elmondta, hogy az üzem ezer tonnás kapacitással rendelkezik, és a feldolgozás után Szerbia mellett külföldre is szállítanak majd vajdasági mézet.

- A teljes beruházás, amely 2017-ben kezdődött, meghaladta a 3 millió eurót. A beruházás keretén belül elmondhatom, hogy több mint 2000 négyzetméterrel bővült a jelenlegi raktárkapacitásunk, ez palettaszám szempontjából meghaladja a 3000 raklapnyi helyet, tehát egy bő logisztikai háttérrel tudtunk, illetve kapacitás növeléssel tudtunk ezáltal büszkélkedni – nyilatkozta Körmöci Károly.

Magyarkanizsa községben mintegy 65 méhész van regisztrálva, ami 2000-2200 méhcsaládot jelent csak a községben.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte, hogy Magyarkanizsa vonatkozásában négy nagyvolumenű beruházás történt az elmúlt időszakban, és a Tisamed által a méhészeknek is biztosítva lesz a jövő.

- Arra kellett hogy rájöjjünk, azt láttuk folyamatosan, hogy több száz olyan gazdálkodó van, aki egyéb mezőgazdasági tevékenység mellett méhészettel is foglalkozik. Ezeknek a méhészeknek a felkarolása, a tudásbeli erősítése, a piacra jutásuk lehetőségének az erősítése az, ami ezen a ma átadásra kerülő beruházáson keresztül meg fog valósulni – emelte ki a VMSZ elnöke.

A hivatalos átadón részt vett Nagy István, Magyarország Kormányának agrárminisztere is, aki beszédében elmondta, hogy korszakváltásnak tekinti azt, amit az elmúlt három évben megvalósult Vajdaságban.

- Célunk nagyon szépen megvalósult, és olyan hatásai vannak, amely kifejezetten a jövőbe mutat, és kifejezetten példaként szolgálhat, hiszen akárcsak ez a mézüzem, amit itt át tudunk adni, nem pusztán mézüzem, hanem az az integrációs tevékenység, amely majd 200 méhészt fog össze, és a gazdaságot fejleszteni. 200 családnak megélhetést ad, és a megmaradását biztosítja.

A hivatalos megnyitón tiszteletüket tették a tartománynak, valamint Magyarkanizsa önkormányzatának a képviselői is.

Bartok Zsófia
Szabadkán először tartották meg az általános iskolások országos informatikai versenyét, amely mintegy 200 legeredményesebb diákot, valamint tanáraikat és mentoraikat gyűjtötte össze Szerbia különböző részeiről. A megmérettetésnek párhuzamosan a Közgazdasági Kar és a Műszaki Szakfőiskola adott otthont. A szervezők...
2026. ÁPRILIS 25.
[ 22:32 ]
Teljesen leállították a forgalmat az Ürögi-hágón, az Újvidékről Ürög irányába vezető emelkedőn, miután két teherautó ütközött. A baleset során az egyik kamionról levált pótkocsi egy másik, tartálykocsit vontató járműnek csapódott, amely az ütközés következtében részben lesodródott az útról. A másik...
2026. ÁPRILIS 25.
[ 16:48 ]
Magyar Péter közösségi oldalán számolt be arról, hogy budapesti irodájában fogadta Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, akivel – megfogalmazása szerint – nyílt és őszinte megbeszélést folytatott. A hamarosan hivatalba lépő miniszterelnök hangsúlyozta: a vajdasági magyarok továbbra is...
2026. ÁPRILIS 25.
[ 11:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó