Vajdaság
Összefogással járhatóvá tették a földes utat Orom és Csantavér között
Betűméret:             

Az oromi és csantavéri termelők összefogásával, a két falut összekötő több mint 5 kilométeres földes utat ma újraszántották a gazdák. Ez az útszakasz nagyon forgalmas, a termelők mellett autók is használják, és már nagyon rossz állapotban volt, ezért döntöttek úgy a gazdák, hogy idén is saját kézbe veszik a problémát.

Az esős időszak után nehéz volt rajta még traktorokkal is közlekedni. Ezért mai napon felszántották, majd feltárcsázták, hogy a forgalmas útszakasz használhatóbbá váljon mindenki számára.

- Így traktorral beérünk fél óra alatt Csantavérre. Amikor rossz volt az út, sáros volt, akkor autóval el sem jöhettünk, traktorral meg kellett egy óra, így meg 10-15 perc – mondta Losonc Tamás, az egyik szervező.

A két települést összekötő földes úton nem csak mezőgépekkel járnak. Sokan Oromról Csantavérre utaznak vásárolni, hiszen ezen az úton Csantavér közelebb van, mint például Magyarkanizsa. A gazdák a takarmányt, az alkatrészeket is itt vásárolják, emellett a jószágokat is sokan ide hozzák eladásra.

Az akcióban mintegy 30 traktoros vett részt, 2 óra alatt el is végezték a munkát. Az üzemanyagot a gazdáknak idén is az oromi helyi közösség biztosította.

- Mi minden évben üzemanyaggal járulunk hozzá. A helyi közösség költségvetéséből most erre az alkalomra 15 liter dízel üzemanyagot biztosítunk ingyen, hogy így ösztönözzük a gazdákat – nyilatkozta Lékó Róbert, tanácselnök.

Lékó Róbert hozzátette, hogy ennek az útszakasznak a kiaszfaltozása 5-600 millió dináros beruházás lenne, amelyre a tervdokumentáció már elkészült, de a megvalósítás támogatás híján nem tudni mikor valósul meg.

Bartok Zsófia
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó