Vajdaság
Szabadka: Oklevél a legjobb matematikusoknak

A Tudomány rovatból átvett anyag

Betűméret:             

Oklevéllel jutalmazták azt a 105 szabadkai diákot, akik a városi versenyen a különféle kategóriákban a legjobbaknak bizonyultak. Az elismeréseket szerda délelőtt adták át a szabadkai városházán.

Üröm az örömben, hogy idén sokkal kevesebb diák vett részt a matematika versenyen, mint a korábbi években. Ljubica Kiselički, a versenybizottság elnöke elmondta, hogy pár éve még 400 fölött volt azoknak az általános iskolai diákoknak a száma, akik megmérettették tudásukat ezen a versenyen, most pedig nem egész 300-an próbálkoztak. A középiskolások közül 90-en vettek részt a matematika versenyen. Szerencsére most is nagyon sok kimagasló tehetség van, tette hozzá Kiselički.

Köszöntötte a kis matematikusokat Horváth Tímea alpolgármester is. Elmondta, hogy a fiatal tehetségek felfedezése és felkarolása kiemelt cél, nagyon fontos feladat. Ugyanekkor ezek a fiatalok példaképeik lehetnek társaiknak.

Hasonló szellemben beszéltek a fiatal díjazottak is. Elmondták, hogy sokat kell készülni egy-egy versenyre, mert nehezek a feladatok, de ahhoz, hogy az ember megvalósítsa álmait, sokat kell dolgozni. Volt, aki arról beszélt, hogy most sok idejét elveszi a matematika, de biztos benne, hogy idővel ez majd kifizetődik.

A legjobb 105 matematikus nem sokáig pihenhet, március elején lesz a körzeti verseny, hamarosan megkezdik majd a felkészülést.

Palánka községben ma gyásznapot tartanak annak a négy dunabökényi (Mladenovo) lakosnak a tragikus halála miatt, akik a tegnapi közlekedési balesetben vesztették életüket a Ruma–Ürög úton. Az eset során további három ember megsérült. A Vajdasági Klinikai Központ sürgősségi osztályára két nőt szállítottak be...
2025. NOVEMBER 28.
[ 9:43 ]
Ma Szabadkán, a Városháza dísztermében vette át a Pásztor István Alapítvány elismerését Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb államfő. Az elismeréseket dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke és Pásztor Ábel, az alapítvány igazgatóbizottságának elnöke adta át. A díjat a VMSZ néhai elnökének...
2025. NOVEMBER 27.
[ 15:30 ]
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Aleksandar Vučić szerb elnök közösen látogatott el a néhai VMSZ-elnök sírjához. Orbán Viktor a közösségi médiában ennek kapcsán azt írta, „Pásztor István volt az első, aki nemcsak remélte, és nemcsak hitte, hogy ez így is lehet, hanem tett is érte: megmutatta nekünk az utat,...
2025. NOVEMBER 27.
[ 13:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó