Vajdaság
Több ezer ember ünnepelt Palicson
Betűméret:             

Habár a világjárvány miatt az idén sem szerveztek programokat, mégis több ezer ember látogatott ki a Palicsi tó partjára. A sétány a tömeget tekintve a szokásos majálisi képét mutatva azzal, hogy hiányzott a zsibvásár a sétányról. A lacikonyhások sem verték fel sátraikat, csupán fagylaltot és kürtős kalácsot lehetett vásárolni.

Megérkeztek viszont Palicsra a vidámparkosok, s a hírek szerint egész szezonban, azaz a nyár végéig a fürdőhelyen maradnak.

Nagyon népszerű időtöltés volt az idei majálison is az állatkertben tett séta. Volt olyan napszak, amikor több száz embert lehetett megszámolni, akik arra vártak, hogy jegyet válthassanak, hogy bejuthassanak az intézménybe.

Az utakon a forgalom egész nap fokozott volt, de csupán egy nagyobb balesetről számoltak be, az is a Csantavér és Meggyes (Višnjevac) közti úton történt még a kora reggeli órákban. Egy személygépkocsi 27 éves vezetője túl gyorsan hajtott, elvesztette uralmát a gépjármű fölött, lesodródott az útról, s egy lámpaoszlopnak csapódott. A balesetben a sofőr súlyosan sérült, kórházban ápolják.

N. E.
Szerbiában ma többnyire napos időre számíthatunk, ám Vajdaságban tartósan megmaradhat az alacsony szintű felhőzet és a köd – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. A légmozgás gyenge lesz, keleti-délkeleti irányú szél fúj. A hőmérséklet –2 és 10 fok között alakul, de ahol a köd hosszabb ideig...
2025. NOVEMBER 13.
[ 8:29 ]
Tájékoztató fórum keretében mutatták be Muzslyán a Vajdasági Rohonczy Gedeon Mentorprogramot, amely egy újabb lehetőség a vajdasági közösségnek a szülőföldön maradáshoz, a gazdasági fejlődés terén nyerhető támogatás, a családi gazdaságok megerősítése a cél, de a foglalkoztatottság terén is számíthatnak...
2025. NOVEMBER 12.
[ 23:06 ]
A tartományi kormány 125,6 millió dinár támogatást ítélt oda kilenc önkormányzatnak a turisztikai potenciál fejlesztését célzó projektek megvalósítására – jelentette be Nenad Ivanišević tartományi idegenforgalmi titkár. A támogatásban Zombor, Szabadka, Ada, Szenttamás, Kúla, Bácsföldvár, Karlóca, Zsablya és...
2025. NOVEMBER 12.
[ 15:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó