Vajdaság
Családi fesztivál lett a Kanizsa Feszt
Betűméret:             

Nyolc évvel ezelőtt indult, s az egyre szaporodó rendezvények sorában családi fesztiválként definiálja magát a magyarkanizsai Kanizsa Feszt, amely péntek délután hivatalosan is megnyitotta kapuit.

A Kanizsa Feszt olyan rendezvény, amely a magyar nemzethez tartozó különböző korosztályok összefogásának, az együvé tartozás erősítésének remek lehetősége, és mások számára is példaértékű esemény, mondta a rendezvény megnyitóján Balázs Attila főosztályvezető, aki dr. Lőrinczi Zoltán, Magyarország nemzetközi ügyekért felelős államtitkárának üdvözletét tolmácsolta. Kiemelte: a fesztivál remek lehetőség a szerb–magyar kapcsolatok elmélyítésére, s a programok nemcsak a kikapcsolódásra adnak lehetőséget, hanem lehetőséget teremtenek az eszmecserékre és a problémák megbeszélésére.

Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester is köszöntötte a rendezvényt, s megköszönte a szervezőknek a bátorságot, hogy újra megszervezték a fesztivált, hiszen a járvány miatt nagyon bizonytalan volt, hogy meg tudják-e tartani.

Jelen volt a megnyitón Nyilas Mihály, a szerbiai igazságügy-minisztérium államtitkára is. Ő töltötte be Magyarkanizsa polgármesteri tisztségét, amikor az ötlet felmerült, hogy a kisvárosban rendeznek egy fesztivált. Kissé kételkedve fogadta az ötletet, de az évek a szervezőket igazolták. Kijelentette, hogy nagyon örül annak, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma a rendezvény mellé állt. Reméli, hogy a fesztivál ennek köszönhetően kiterebélyesedik és tartóssá válik.

A megnyitót követően több helyszínen is megindultak a programok. A gyerekek egy koncerten vehettek részt, volt kézműves foglalkozás, állatsímogató, játszóvár. Az idősebbeknek közéleti vitafórumokat szerveztek, a bazársoron nézelődhettek.

Idén is nagy érdeklődés kísérte a Kárpát-medencei sajtóklubot. Szentesi Zöldi László és Gajdics Ottó budapesti újságírókkal Kávai Szabolcs beszélgetett. Szó volt az EU jövőjéről, a Magyarországot érő uniós kritikákról.

Ezt követően Magyar kultúra a Kárpát-medencében elnevezéssel tartottak beszélgetést Balázs Attila főosztályvezető, Nyilas Mihály államtitkár és Forró Lajos szerkesztő részvételével. Balázs Attila kifejtette, hogy a magyar gyerekeknek a külhonban is magyarul kell tanulniuk a magyar meséket, s nem szerbül akár magyar vagy akár szerb meséket.

A határon túli magyarság a XXI. században című kerekasztal beszélgetés vendége Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, valamint Berényi József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának alelnöke volt. Áttekintették a határon túli magyarság 30 éves múltját, jelenlegi helyzetét, sikereit, kudarcait. Szlovákiában az egyik legnagyobb eredmény a Magyar Egyetem kialakítása volt Komáromban, viszont még nem tudják felvenni a magyar állampolgárságot, mert a szlovák hatalom továbbra sem engedi ezt. Pásztor István számos más téma mellett beszélt Szerbia uniós integrációjáról is. Ismételten kijelentette, hogy Bulgária, Románia ás Horvátország, amikor az EU tagjaivá váltak semennyire sem voltak Szerbia előtt. Kijelentette, hogy Szerbiát véleménye szerint nem fogják bevenni az Unióba. Az erős országok eldöntik, hogy nekik mi a jó, és megpróbálják ráerőltetni akaratukat mindenkire, jelentette ki a VMSZ elnöke.

A Kanizsa Feszt, mint ahogyan az a korábbi években már többször is előfordult, a hosszú aszály után végre meghozta az esőt, de a vihar múltával folytatták a rendezvényt.

A fesztivál ma zárul. Lesz íjász és páncélbemutató, egy bűvész is fellép. A közéleti fórumokon a Kárpát-medencei magyar oktatásról lesz szó, illetve az ifjúsági és civil szervezetek tevékenységéről. A délutáni programok ingyenesek. A fizetős esti koncertek teljes programja a fesztivál közösségi oldalain olvasható.

Németh Ernő
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült kedden reggel a Ruma és Ürög közötti úton, ahol két teherautó frontálisan ütközött. Az egyik jármű az ütközés után kigyulladt, vezetője a lángoló kamionban halt meg. A másik sofőrt a tűzoltók szabadították ki a súlyosan megrongálódott...
2026. JÚNIUS 30.
[ 12:36 ]
A hőhullám kedden éri el csúcspontját Szerbiában, Vajdaságban is rendkívül magas hőmérsékletekre kell számítani. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet figyelmeztetése szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet többfelé 36 és 40 Celsius-fok között alakulhat, miközben a tartomány egyes részein a hőség mellett már...
2026. JÚNIUS 30.
[ 8:14 ]
Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja búcsúlátogatáson járt ma dr. Pásztor Bálintnál, a VMSZ elnökénél. Főkonzuli megbízatása előtt a Külgazdasági és Külügyminisztérium Regionális Gazdaságfejlesztési Főosztályának főosztályvezetőjeként fontos szerepet vállalt gazdaságfejlesztési programunk...
2026. JÚNIUS 29.
[ 21:22 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó