Vajdaság
60. Aratóünnep Felsőhegyen
Betűméret:             

Tegnap, a felsőhegyi aratóünnep első napján szalmafonó tábor, egyéni horgászverseny, ksipályás labdarúgótorna, hagyományápoló kiállítás, ostorpattogtató verseny, majd szabadtéri disco várta az odalátogatókat. Ma viszont az aratóversenyé volt a főszerep.

A muzsikaszó és a bográcsos finom illata már a kora reggeli órákban megtöltötte Felsőhegy központját. Főtisztelendő Nagy József megáldotta az újkenyeret és az aratókat, elröptették a békegalambokat, majd az aratóversenyre benevezett mintegy 25 csapat lovaskocsival elindult az aratóparcellára. Kiérkezés után az csapatok bemutatták, hogy miből áll a hagyományos „aratófrühstück”.

- Ez most egy kicsit gazdagabb reggeli, mint azelőtt, mert akkoriban nem volt annyi időnk: a meggyet szatyorban vagy kosárban hoztuk, leszedve, nemigen főztük meg, mint most. De a tojás, a szalonna, a hagyma, ezek nem maradtak el – mondta Fényszárosi István, aki már évek óta részt vesz az aratóünnepen.

Ősz Szabó Imre, az esemény főszervezője elmondta, hogy sajnos egyre jobban fogynak azok az emberek, akik megtaníthatnák a fiatalabb generációnak, hogy annak idején hogyan is nézett ki az aratás. Éppen ezért egy könyv kiadását tervezik, amely bemutatja ezt a 60 éves hagyományt.

Az esemény folytatásában tarlófutás, parasztkocsitoló verseny és sportvetélkedő következett.

A résztvevők aratóbállal zárják az eseményt.

Dévai Lonetta
Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és Surányi Zoltán, a Vajdasági Magyar Plénum elnöke voltak a Napjaink című műsor hétfő esti stúdióvendégei az RTV 2-es csatornáján. A 20 órakor kezdődő adást Kiss Tamás vezette, és hosszabb idő után ismét valódi politikai vita került képernyőre. A...
2026. ÁPRILIS 27.
[ 22:08 ]
Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke ma Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökével tárgyalt a két párt együttműködésének folytatásáról és koalíciós megállapodásuk végrehajtásáról. Vučević az Instagramon azt írta, hogy a találkozó – az első hivatalos egyeztetés, amelyet a...
2026. ÁPRILIS 27.
[ 21:55 ]
Három ember meghalt, többen megsérültek, amikor egy rossz irányba felhajtó autós frontálisan ütközött egy szabályosan haladó járművel a Šabac–Ruma autópályán, Herkóca (Hrtkovci) közelében. A balesetet egy Fordot vezető sofőr okozta, aki a forgalommal szemben, nagyjából 130 kilométer/órás sebességgel haladt. A...
2026. ÁPRILIS 27.
[ 16:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó