A Magyar Nemzeti Tanács képzéssorozatot indít a vajdasági magyar óvónők számára a Szerb Köztársaság Oktatási, Tudományos és Technológiai Fejlesztési Minisztériuma által bevezetett új oktatási alapprogram kapcsán. A szakmai találkozót 11 helyszínen valósítják meg. Az első összejövetel hétfőn Magyarkanizsán volt a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézményben.
A szakmai gyakorlat során több módszer is alkalmazásra kerül, amely biztosítani fogja a szükséges lendületet, beleértve az energizáló játékokat, szituációs gyakorlatokat, humoros szemléltetést, közvetlen és gyakorlatias párbeszédet... A Tanács felkérésére gyakorló óvodapedagógusok, az óbecsei Labud Pejović Iskoláskor Előtti Intézmény pedagógusa és óvónői mutatják be az általuk megvalósított projekteket, melyeket a 2018–2019-es munkaévtől szabadon kipróbálhattak és gyakorolhattak csoportjaikkal.
2019-ben vezették be az új oktatási alaptörvényt. Ez az új alapprogram megköveteli, hogy az óvodapedagógusok képezzék magukat, új tudásra tegyenek szert, hisz az új program a gyereket helyezi előtérbe, a gyermeknek az érdeklődési köre határozza meg azt, hogy az adott témával mekkora terjedelemben fognak az óvónénik foglalkozni, mondta a találkozón Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának az elnöke.
- Mindez új módszereket követel. Az új program bevezetése 2019 óta folyamatos. Voltak tanintézmények, ahol már az első évben áttértek rá, mint Újvidék városa. Tavaly Szabadka, Zombor, Nagykikinda intézményeiben vezették be az új programot. Az idén ősszel számos intézmény fog bekapcsolódni a programba, ilyen lesz Magyarkanizsa, Zenta, Ada, Temerin. Lesznek olyan önkormányzatok is, amelyek csak 2022-ben ismerkednek meg az új programmal, mint például Törökkanizsa, Törökbecse, Kishegyes, Topolya, Csóka - sorolta Jerasz Anikó.
Most olyan kollégák osztják meg társaikkal a tapasztalataikat, akik az elmúlt évben már alkalmazták ezt az új programot. Ők az óbecsei Labud Pejović Iskoláskor Előtti Intézmény munkatársai.
Jerasz Anikó elmondta, hogy eddig összesen mintegy 250 óvodapedagógus jelentkezett a képzésekre, de a regisztráció még folyamatos, hisz a szeptemberi rendezvényekre még lehet jelentkezni. A remények szerint az óvodapedagógusok száma meg fogja haladni a 300-at.
Tadić Enikő óbecsei óvodapedagógus a helybeli Labud Pejović Iskoláskor Előtti Intézményből érkezett a magyarkanizsai találkozóra. Intézményük óvónői már két éve próbálkoznak az új módszer alkalmazásával, s pozitívak a tapasztalatok.
- Ez egy teljesen más munkaforma, egészen másként van megszervezve a gyerekeknek a mindennapja, mint ahogyan az eddig megszokott volt. Projekt-módszert használunk, azaz projekteket dolgoznak ki a gyerekek. A témákat is másként választjuk, nem a tradicionális tavasz-nyár-ősz-tél témák körül forognak a mindennapi teendők, hanem akörül, ami a gyerekeket érdekli. Nyáron például foglalkoztak az olimpiával, de téma volt a nyaralás is. Olyan témát is megragadnak a gyerekek, amiről felnőttfejjel azt gondolnánk, hogy nem is érdekli őket.
Szőke Anna, a Brunszvik Teréz Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének elnöke úgy véli, hogy nehéz feladat előtt áll a szakma, mert ez a program merőben ellentétes azzal, ahogyan eddig dolgoztak az óvónők.
- Teljesen a gyerekekhez kell igazodni, az ő képességeiket, kívánságaikat kell figyelembe venni. Én nem vagyok ennek a híve. Azt szeretném, ha hatni tudnánk olyan értelemben az óvónőkre, hogy azért az identitásunkat, a magyar nemzeti öntudatunkat - ez alatt értem a népi gyermekjátékainkat, népmeséinket - csúsztassák be a programba. Van erre lehetőség, csak legyen ügyes az óvónő és ne féljen alkalmazni mindazt, ami a sajátunk, s az identitásunkat emeli. A gyereket lehet irányítani, s hogy a gyerek kívánsága teljesüljön, ahhoz mi nagyon sokban hozzá tudunk járulni. A kolléganők attól tartanak, hogy a néphagyományaink elvésznek. Van olyan téma, hogy rakjunk ki csavartokat az asztalra, s majd a gyerek kitalálja, hogy abból mit építsen. Mondok erre egy jobb példát, meglehet például egy Mátyás király kastélyt építeni dobozokból. Ezzel elindítunk egy folyamatot, festünk, rajzolunk, viseletet bemutatunk. Ilyen irányba szeretném, ha egy kicsit elbillenne az a nagyfokú szabadság.
Magyarkanizsán kívül még 10 állomáson szervezik meg a továbbképzést. Holnap, kedden például Adán, szerdán pedig Zentán várják az óvónőket.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




