Balázs G. Árpád (Felsőtőkés, 1887 – Szeged, 1981) festő- és grafikusművész meghatározó, úgymond ikonikus alakja nemcsak a vajdasági, de az összmagyar képzőművészeti világnak. 1947-1957 között Szegeden rajztanárként, újságillusztrátorként dolgozott, majd 1957-ben hazatért Jugoszláviába, Horgoson és Szabadkán élt. 1957-től húsz éven keresztül a horgosi Szent János utcai műtermében alkotott.

Egykori házának falán vasárnap emléktáblát avattak, hogy a 250 éves falu így tisztelegjen egykori neves lakója emléke előtt. Az emléktábla a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának jóvoltából valósult meg. Felállításának kezdeményezője a Juvenior Polgárok Egyesülete volt. Az emléktáblát Gutási Ákos atya szentelte fel és áldotta meg, az első koszorúkat pedig a VMSZ és a Juvenior egyesület nevében helyezték el a táblánál.

Balázs Gábor, a festő unokája családtagjaival vett részt a táblaavatón. Elmondta, hogy élt még emlékeiben az a széles utca, ahol nagyapja nagy háza állt, s meghatottan állt most itt újra a ház előtt. Elmondta, róla is készített nagyapja portrét, s gyerekként szóvá tette, hogy nem hasonlít rá a kubista alkotás, mire nagyapja mérgesen mondta, ha azt akarod, hogy hasonlítson, fényképészhez menj, mert egy művész mindig másként látja az embert, mint amilyen.

A festő háza most Kiss Zenóbia tulajdonában van, aki elmondta, hogy merő véletlen, hogy már néhány éve segít festőtáborok szervezésében a Bánságban. Ezentúl Horgoson is lesz hasonló rendezvény, a festő egykori otthonában.

Balázs G. Árpád a mára már híressé vált Nagybányai festőiskolában kezdte tanulmányait, majd a képzőművészeti főiskolán folytatta, amit sajnos az első világháború kitörése miatt nem tudott befejezni, írja elődjéről a szintén horgosi származású Fujkin István festő. A háború után tanulmányait Prágában, Bécsben, Münchenben, Drezdában és Párizsban folytatta. Igazi vándorművész volt. Tanulmányútja során alkotásai különböző stílusok, mint a kubizmus, az expresszionizmus és a futurizmus hatását mutatták. Az 1930-as évektől alkotásait már sokkal inkább a szociális érzékenység, az ábrázolt témák szimbolikus megjelenítése jellemezte, művészetében a reális ábrázolás vált meghatározóvá. Nagy szeretettel és műgonddal örökítette meg a vajdasági nemzetiségek népszokásait, népviseleteit. Az általa kedvelt piaci és vásári témák képeit nézve szinte érezzük a nyár perzselő melegét, a lókupecok hangos alkudozását, miközben a lovak csendes belenyugvással rágják az eléjük vetett maroknyi szénát. Szinte halljuk, amint a kofák és a vásárló asszonyok csípőiken ringatva temérdek díszes szoknyájukat, megbeszélik és kiszínezik a falu dolgait. Természetesen számos mesterien megfestett tájkép, enteriőr, csendélet, valamint rézkarc, fa- és linómetszet, monotípia is fémjelzi Balázs G. Árpád gazdag munkásságát. Alkotásait megérdemelt és megbecsült tisztelettel őrzik múzeumok és magángyűjtők.

A tervek szerint a horgosi házában is berendeznek majd egy emlékszobát.