Horgoson 1944 őszén a jelenlegi kutatások szerint 74 embert gyilkoltak le a partizánok. Többségük helybeli volt, de olyanok is lelték itt halálukat, akik véletlenül tartózkodtak a faluban azokban a napokban, ugyanakkor horgosiakat is végeztek ki más településeken. A horgosi temetőben felállított emlékhelyen emlékeznek rájuk minden év november 1-jén, habár az emlékmű alatti kripta még üres, az áldozatok ugyanis ma is tömegsírokban fekszenek. Az emlékhelyen idén is elhelyezték a Szabadkai Magyar Főkonzulátus, Magyarkanizsa önkormányzata, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Horgos helyi Közösség tanácsának koszorúit, amelyeket Gutási Ákos atya szentelt meg.

Alkalmi beszédet idén is Vass Zoltán történész mondott, aki felidézte az 1941 és 1944 közötti eseményeket. 1941 tavaszán a magyar seregek bevonulása nem volt zökkenőmentes. Horgosról a magyar seregek érkezése előtt kivonták a jugoszláv rendőrség és a granicsárok alakulatait. Mindenki tudta, magyarok és szerbek is, hogy hamarosan megérkeznek a magyar honvédek, de a visszavonuló jugoszláv fegyveres erők, mielőtt elhagyták Horgost, felfegyverezték az itt maradó délszláv lakosokat. A magyar királyi honvédség alakulatai 1941. április 11-én, pénteken, 11 órakor megérkeztek Horgosra. A felfegyverzett délszlávok rátámadtak a bevonuló honvédekre. A terület pacifikálásakor ez az eset nem maradt megtorlás nélkül.

Van még egy epizód, ami itt még soha nem hangzott el, mutatott rá Vass Zoltán. A Martonosra bevonuló honvédekre is rátámadtak, és a piactéren lelőtték Bozsik Vendel közkatonát, aki ezzel a délvidéki hadművelet első katonai áldozata lett. Az elhunyt katonát díszőrség kíséretében Horgosra szállították és húsvéthétfőn a horgosi kistemetőben helyezték örök nyugalomra. Ezek után Horgost és vidékét elkerülték a hadműveletek egészen 1944 őszéig.

1944 októberére a Vörös Hadsereg elérte ezt a vidéket. Horgosra Kanizsa felől érkeztek október 10-én. Horgos határában szemtanúk beszámolói szerint két német géppuskafészek volt, amelyek jelentős szovjet emberáldozatot követeltek, de a túlerő bevonult Horgosra, ahonnan ekkorra a Magyar Állam kivonta alakulatait és szinte csak a polgári lakosság várt a sorsára. A szovjetek nyomában hamarosan megjelentek a partizánok is. Horgos is szerepelt azon települések listáján, ahol a vérgőzös, bosszúszomjas alakulatok útvonala kijelölésre került. Az új kommunista hatalom hamarosan elkezdte összeszedni a számukra bűnösnek vélt horgosiakat. Az alkalmilag kialakított gyűjtőhely a községháza pincéje volt, ahol sokak folytonos kínzásoknak voltak kitéve. A hozzátartozók reménykedve, naponta hordták kosárban a szerencsétlenek számára az élelmet.

A kínzottak száma napról napra nőtt, mígnem beköszöntött november 20-a ködös hajnala. Ekkora érkezett Horgosra a településről településre járó kivégzőosztag és a helyi segítőikkel kivezették a fogvatartottakat a 7-es kilométerkőhöz. Ott megásatták velük a saját sírjukat, majd belelőtték a szerencsétleneket. Legtöbbjük egyszerű ember volt, gazdálkodó, de volt közöttük földbirtokos, tanító is, illetve meggyilkolták Horgos Község vezetőjét, Tillinkó Istvánt, illetve Horgos plébánosát, a 84 éves Virágh Istvánt. A környékről kiterelt tanyasiakra várt a feladat, hogy a halomra lőtt embereket a sírgödörbe lökdössék és földet hányjanak rájuk. Innen terjedt el az a legenda, hogy amikor Virágh István plébánost a halálos lövés érte, fényes kereszt jelent meg felette. A sok mit sem sejtő hozzátartozó hiába vitte november 20-án, hétfőn az élelemmel megrakott kosarat.

Vass Zoltán az alkalmi beszédében külön megemlékezett Reök Andor horgosi földbirtokosról, Szabadka főispánjáról. A Reök család baráti kapcsolatot ápolt a magyar vezetés több tagjával, Andor jól képzett, a közéletben jártas ember hírében állott. Nem csoda, hogy őt kérték fel főispánnak 1942 januárjában. Neki köze sem lehetett a 41-es összecsapáshoz, és Szabadkára nem jutott el a 42-es razzia sem. Mégis, mint a rövid magyar időszak egyik politikai vezetőjének, az életével kellett fizetnie. Róla a hivatalos jegyzőkönyvek azt írták, hogy Újvidéken kihallgatás közben kiugrott az ablakon és szörnyethalt, de valószínűleg meggyilkolták.

Vass Zoltán megemlékezett arról, hogy 1944-ben Horgos Községhez tartozott Királyhalma és a Kőröspart is. Onnan is voltak áldozatok, akik a többi horgosival osztoztak a kivégzettek sorsában, az ő nevük is szerepel az emlékhelyen. Vass Zoltán szerint a horgosiak jövőbeni feladata és felelőssége, hogy ezeket a közösségeket is bevonják a horgosi megemlékezésbe, mert habár a jelenük már nem, de a múltjuk és a mártírjaik közösek.