Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke is jelen volt a parlamentben, ahol megválasztották Szerbia új kormányát, valamint ahol a miniszterelnök és a kormány tagjai letették az esküt.
A tizennegyedik összetételben ülésező szerb parlament első rendkívüli ülésén megválasztották Miloš Vučevićet a Szerb Köztársaság miniszterelnökévé.
Juhász a saját, illetve a tartományi képviselőház nevében is sok sikert kívánt Vučević miniszterelnöknek és a kormány minden tagjának a rájuk váró munkához, majd meggyőződésének adott hangot, miszerint az új kormány folytatni fogja a gazdaság megerősítésének, a társadalmi fejlődésnek és a szerbiai integritás megőrzésének politikáját.
„A vajdasági képviselőház hatáskörének megfelelően készen áll, hogy lelkesen segítse a további együttműködést és az új kormány kitűzött céljainak elérését, Szerbia valamennyi polgárának közös érdekében”, közölte Juhász.
Sajnos nem úgy néz ki aki józan gondolkozik, olyan korány ez amelynek 2 embere a amerikai szankciós listán van. A kormány tagjai így truccolni akarnak vagy valami érdemlegeset elérni?