Vajdaság
Lélekharang kerül a kispiaci temetőbe
Betűméret:             

Egy lélekharang kerül majd hamarosan a kispiaci temetőbe. A lélekharang a temetések alkalmával akkor kondul meg, amikor befejeződik a gyászszertartás és a halottat utolsó útjára kíséri a gyászmenet, illetve a haláleseteknél, egy lélek e világból való távozásának hírüladására is használják. A harangot és a hozzá tartozó állványt a kispiaci helyi közösség és helyi civilszervezetek forrásaiból, pályázatokból biztosítják majd.

A kispiaci temető a falu határában helyezkedik el, Ludas irányába. Az 1945-ös évektől kezdve temetkeznek ide a helyiek. Az 1970-es évek vége felé épült fel a ravatalozó, majd nemrégiben egy fedett teraszt építettek elé. Most pedig egy újabb beruházás valósul meg, egy lélekharang kerül ide, aminek a helyiek is örülnek, köztük Kovács Mária is.

- Akkor szólal meg, amikor a pap befejezi a búcsúztatót és indulni kell a sírhely felé. Persze megszólal a harang most is itt, Kispiacon, csak azt a templomból nem igazán lehet hallani és nem lehet pontosan kiszámolni, hogy mikor ér véget egy búcsúztató, mert van rövidebb és hosszabb attól függően, hogy a családok milyet igényelnek. Amikor megszólal, az mindig egy különös érzés, hogy elindulhatunk az elhunyttal a sírhoz.

Szarapka Ede, a kispiaci helyi közösség elnöke elmondta, hogy a lélekharang és a hozzá tartozó állvány ötlete már régóta tervben van a faluban, a kitartó munkának
köszönhetően pedig hamarosan a kivitelezésen lesz a sor. A harang helyét is kijelölték már.

- Amikor a harangot megrendeltük, tulajdonképpen a harangláb kinézetének terve is elkészült, és ha a jó Isten is úgy akarja, Péter Pálra, a kispiaci templombúcsú ünnepére megtörténik a harangláb ünnepélyes átadása és felszentelése. Ez a beruházás sokat jelent a helyieknek.

A további tervek között szerepel, hogy az elkészült lélekharang mindkét oldalára egy-egy urnafalat építenek majd.

Korom Sarolta
Új épületszárnnyal bővül a Zentai Közkórház: a beruházás megkapta az építési engedélyt, a munkálatok becsült értéke csaknem 1,5 milliárd dinár. Az új, A jelű szárny több mint 3000 négyzetméteres lesz, és a kórház több fontos részlegének korszerűsítését is magában foglalja. Az illetékes hatóság által...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 12:32 ]
A Delibláti-homokpusztán pusztító tűzben az erdőterület mintegy 7–8 százaléka égett le, lakóház azonban eddig nem semmisült meg. Kókai Roland, a Vajdaság Erdői közvállalat igazgatója szerint a helyzet az elmúlt napokhoz képest kedvezőbb, és remény van arra, hogy néhány napon belül sikerül ellenőrzés alá vonni a...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 9:55 ]
Újabb hőhullám kezdődik Szerbiában, hétfőn az egész országra narancssárga meteorológiai riasztás van érvényben. Vajdaságban ismét 35 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, kedden pedig több helyen 38–39 fok is lehet. A hét közepén átmeneti enyhülés jön, a hétvégére azonban ismét erősödik a kánikula. A...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 7:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó