Vajdaság
Horgos: Az idő múlásával látszik Szent István alkotásának maradandósága 
Betűméret:             

Ahogy sokasodnak a magyar államiság mögöttünk hagyott évei, úgy látszik egyre tisztábban az alapító király alkotásának maradandósága, hangzott el péntek délután Horgoson, az első vajdasági Szent István szobornál megtartott ünnepségen, amit a Juvenior Polgárok Egyesülete és az Órás Villa Polgári Egyesület szervezett augusztus 20-a tiszteletére.

Az alkalmi beszédet Kenyeres Klaudia könyvtáros tartotta, aki elmondta, hogy az államalapító Szent István király ünnepe a magyarság legmeghatározóbb történelmi eseményét idézi a jelen embere számára. A kérdés ugyanaz volt, mint azóta annyiszor: megmaradunk vagy elveszünk? Öröksége egy évezrede határozza meg nemcsak nemzetünk sorsát, de mindennapjainkat is. Nekünk magyaroknak Szent István óta élő követelésünk mind a mai napig, hogy azok, akikkel egy sors-, érték- és érdekközösséget alkotunk itt Európában, tisztelettel viseltessenek irántunk. Szent István vívta ki számunkra a nemzeti önrendelkezést, amit a magyar nemzet idegen megszállókkal szemben is védelmezett, sőt, ha úgy hozta a sors, a legnagyobb hadseregekkel is volt bátorságunk szem beszállni, mint ahogy arra másik két nemzeti ünnepünk, március 15-e és október 23-a emlékeztet.

Szent István számára világos volt az is, hogy a magyarok jövője nem vethető alá semmilyen más földi hatalom érdekeinek. Ma sajnos sokak számára sem Európa keresztény identitása, sem a magyar érdek elsődlegessége nem magától értetődő. Sőt sokan azt akarjak elhitetni, hogy a nemzeti érdek és a keresztyén értékek már nem jelentenek megfelelő talapzatot az európai jövő számára. Mi ezt éppen fordítva gondoljuk: az a jövő nem európai, amelyet nem a keresztyénség értékvilágát mérceként elfogadó nemzetek közössége jelenít meg.

Az alkalmi beszéd után Gutási Ákos atya megszentelte az életet és a hazát jelképező kenyeret, amit azután szétosztottak az ünneplőknek. Az ünnepség első része Szent István szobrának megkoszorúzásával zárult. Simon Ervin konzul Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa, Huzsvár Ervin és Rövid Jenő a VMSZ, Lackó Róbert és Kónya Róbert Magyarkanizsa önkormányzata, Tóth Zoltán és Valkovics Gábor pedig Horgos helyi közösség nevében koszorúzott. A jelenlévő polgárok egy szál virággal ugyancsak a szoborhoz járultak.

Az ünnepség ezután a megszokott Órás villa kertje helyett a művelődési ház színpadján folytatódott, ahol megtartották az idei évi Bartók ünnepet. Mint ahogyan azt Halász György, az Órás Villa Polgári Egyesület elnöke a köszöntőjében elmondta, minden év augusztusában arra emlékeznek, hogy Bartók 1906-ban népdalokat gyűjtött Horgoson.

Az alkalmi műsorban felléptek a helybeli Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület népművészei, valamint az algyői Parlando Énekegyüttes tagjai.

Németh Ernő
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Június 13-tól ismét közlekedik a Bar és Szabadka közötti nemzetközi idényjellegű vonatjárat. Az első szerelvény már június 12-én elindul Szabadkáról, a járat pedig szeptember 14-éig lesz elérhető az utasok számára. A vonat Szabadkáról reggel 8.04-kor indul, Péterváradról 8.58-kor, Belgrád központi...
2026. JÚNIUS 10.
[ 11:33 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó