Vajdaság
Szent István-napi rendezvényt tartottak Muzslyán
Betűméret:             

A Muzslai Petőfi Sándor MME rendezvényei között kiemelt helyen szerepel a Szent István-napi ünnepség.

Az idén is a templom melletti emlékparkban elsőként a Himnuszt énekelték el az egybegyűltek, közreműködött Táborosi György hegedűn. Azt követően a Szent István-szobránál virágot helyeztek el. Koszorúzott Balogh György, a Szabadkai Főkonzulátus konzulja, Molnár Attila, az MNT képviseletében, a VMSZ nevében Kovács Elvira, Flaman Dianna és Vidrács Krisztina helyezett el virágot, Bodó Poturica Mária és Palatinus Ervin, a helyi közösség képviselői is koszorúztak, továbbá Bacsó Mihály és Sági György a RÉMUSZ hagyományápolók egyesülete nevében, valamint a Muzslai Petőfi Sándor MME képviselői, Horváth Julianna és Kósa Zoltán.

A Muzslai Petőfi Sándor MME közreműködve a római katolikus plébániával szentmisét szolgáltattak, amelynek keretében Kalapis Sztoján atya megáldotta az új búzából készült kenyeret.

A szentmise után alkalmi műsor következett, melyben Rúzsa Patrik és Szabó Dominik egy-egy szavalattal szerepelt, Szent István-dalokat, alkalmi énekeket adott elő a Cickafark énekcsoport, valamint az egyesület vegyes kórusa a citerazenekar kíséretében.

Az ünnepség végén az ünneplő közösség együtt énekelte el a Szózatot. A rendezvény végén a jelenlevők között kiosztották az új búzából készült kenyeret.

Kónya-Kovács Otília
Az újvidéki bíróság döntése értelmében öt, a múlt heti tiltakozások során őrizetbe vett személyt szabadlábra helyeztek, így ők a továbbiakban ilyen formában védekezhetnek. Három újvidéki fiatal hivatalos személy elleni támadás, két hódsági (Odžaci) férfi pedig hasonló bűncselekmény miatt került előzetes...
2025. AUGUSZTUS 21.
[ 16:11 ]
A Szerb Haladó Párt tagjai megkezdték az újvidéki pártirodák helyreállítását, miután azokat az augusztus 14-i tüntetések során megrongálták. Elsőként a Felszabadulás sugárúton lévő pártirodát rongálták meg. A demonstrálók betörték az ablakokat, feltörték az ajtót, majd behatoltak az épületbe, ahol...
2025. AUGUSZTUS 21.
[ 11:19 ]
Már hagyományosan az Újvidéki Színházban tartotta meg augusztus 20-ai, Szent István-napi rendezvényét a Magyar Nemzeti Tanács (MNT). Az eseményen ünnepi beszédet mondott Fremond Árpád, az MNT elnöke és Sandra Božić, a tartományi kormány alelnöke. Nagyon fontos, hogy a tartományi képviselőház, illetve a tartományi...
2025. AUGUSZTUS 20.
[ 19:58 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó