Vajdaság
További fejlesztések és megújuló oktatási profil Magyarkanizsán 
Betűméret:             

Magyarkanizsán és Martonoson kampányoltak hétfő délután és kora este a Magyar Összefogás lista jelöltjei, illetve Pásztor István, a VMSZ elnöke és munkatársai.

Elsőként Martonosra utaztak, ahol megtekintették a művelődési ház felújított színháztermét, illetve az épület azon részeit, ahol folynak még munkálatok. Ezt követően felkeresték a Vajdasági Birkózó Akadémia épületét Magyarkanizsán, ahol Bálint Zoltán igazgató bemutatta az intézményt, s beszélt a további fejlesztési elképzelésekről. A Beszédes József mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont volt a következő állomás, ahol szintén fontos fejlesztések történtek az elmúlt időszakban. A padlóburkolatot cserélték le, illetve 16 számítógépet is kaptak. Itt Vicsek Annamária oktatási államtitkár és Szakállas Zsolt tartományi oktatási titkár is csatlakozott a lista jelöltjeihez, hogy együtt tájékozódjanak az iskola további fejlesztési igényeiről. Mint ahogyan Sterbik Ildikó igazgató elmondta, a nyílászárók cseréje lenne esedékes. A magyarkanizsai kampánykörút a városházán zárult, ahol lakossági fórum keretében Kabók Erika, Pletikoszity Árpád és Varjú Potrebić Tatjana jelöltek, Fremond Árpád listavezető és Pásztor István, a VMSZ elnöke beszéltek a választások fontosságáról, az eddig elért eredményekről és a további tervekről.

Pásztor István, a sajtónak nyilatkozva a körútról elmondta, hogy a kampány arról is szól, hogy nemcsak a jövőről beszélünk, hanem azzal is szembesítjük saját magunkat, hogy az elmúlt időszakban mit sikerült elvégezni.

- Ezért mentünk el Martonosra, a művelődési házba, amelynek felújítása régóta váratott magába, amelyhez végül hozzáfogtak és nagyon szépen haladnak a munkálatokkal. Egy olyan lendületet tud adni a falu lakóinak ez a beruházás, ami egy másfajta identitásmegőrzést, másfajta kapcsolatépítési rendszert jelent, mint azt megelőzően, amíg ez a felújítás nem valósult meg. Emellett újra megcsodáltuk a magyarkanizsai birkózóakadémiát. Örömmel nyugtáztuk, hogy nemcsak az épület szép, hanem az épületbe mind több gyermek van. Azt halljuk, hogy az elmúlt hónapok szép eredményeket hoztak és ezek az eredmények annak a várakozásnak a megerősítését jelentik, ami miatt hozzá fogtunk a birkózó akadémia építéséhez. A magyarkanizsai mezőgazdasági szakközépiskolában is jelentős fejlesztések voltak. Fontos átalakulás vár erre a tanintézményre a következő 3-4 éves ciklusban, ugyanis az oktatási programot kellene átalakítani a modern mezőgazdaság követelményrendszeréhez. Jobban vonzóvá kellene tenni az iskolát, mint amilyen ma. Ez nemcsak anyagi fejlesztést, eszközfejlesztést jelent, hanem egyfajta közösségi akaratmegfogalmazást is, ugyanis a mezőgazdasági iskola a mezőgazdaságnak kell, hogy képezze az embereket. Tehát szót kell érteni a mezőgazdasággal foglalkozókkal, illetve mezőgazdászokkal, hogy mi az, amire szükség van, milyen irányba kellene elvinni ennek az iskolának az oktatási profilját.

Pásztor István elmondta, azért kell elmenni vasárnap szavazni, hogy a lista mögött a kitapintható, számot tevő támogatás minél nagyobb legyen és mert a nemzeti tanács közjogi beágyazottsággal bíró kisebbségi önkormányzat, s ilyen az egész Kárpát-medencében rajtunk kívül senkinek nincsen.

- Mivel ezt nem ajándékba kaptuk, s nem az ablakon dobták be, hanem kínkeservesen küzdöttünk meg érte, illó volna, hogy megbecsüljük azt, ami a miénk - hangsúlyozta a VMSZ elnöke.

Nagyon fontos, hogy mivel a nemzeti tanács a szerbiai jogrendbe is teljesen beépült, a magyarországi támogatások is nagyon könnyen el tudnak jutni az MNT-n keresztül ide, hozzánk - nyomatékosította Fremond Árpád listavezető.

- A birkózó akadémia egyik alapítója is maga a nemzeti tanács, tehát fontos az, hogy a sportakadémiákat támogassuk, a tehetséggondozó intézményeket támogassuk, s miden olyan oktatási intézményt, meg szakkollégiumot, ahol a gyerekek magyarul tanulnak, hiszen a jövőbeni tervekben, ami az oktatást illeti, cél, hogy a gyermekek az anyanyelvükön tudjanak tanulni. Nagyon fontos, hogy mindent megtegyünk azért, hogy minden gyermek az anyanyelvén tudjon tanulni. A másik fontos kérdés, hogy a szerb nyelvet is el tudják sajátítani úgy, hogy érvényesülni tudjanak az országban. Ha ez a két dolog jól működik, akkor jó irányba tudunk menni. A birkózó akadémia esetében is vannak olyan fejlesztési tervek, amelyek a működését tennék könnyebbé. Az energiahatékonyság biztosítása az egyik, ugyanis az energiaárak elcsúsztak. Ha a szerb és a magyar kormány, a tartomány, az önkormányzat tudna segíteni, hogy a fenntartása könnyebb legyen, akkor ez egy nagy dolog lenne. Mindenki arról beszél, hogy az elkövetkező időszakban nehezebb lesz a projekteket megvalósítani, s sokkal keményebb időszak jön, mint ami volt a múltban, ettől függetlenül azt hiszem, meg tudunk mindent tenni, hogy az intézményeinket talpon tudjuk tartani. A mai látogatás során voltunk Martonoson is. Több településen, Horgoson, Adorjánon és Martonoson is történtek olyan fejlesztések, amelyek fontosak a közösség számára. Ugyancsak voltak ilyen fejlesztések a mezőgazdasági szakiskolában. Itt van az akadémia, ami az egyik legnagyobb megvalósult eredmény a sport területén, amiben az MNT is részt tudott vállalni. Ezt az építkezést szeretnénk folytatni a jövőben is, hiszen mind kisközösségnek megvan a saját projektje. Meglátjuk, hogy a következő ciklusban mit tudunk ezekből megvalósítani - fogalmazott a listavezető.

Fremond Árpád szerint, akik számára fontos a vajdasági magyar kulturális autonómia, a magyar oktatás, a magyar nyelvű tájékoztatás, a magyar kultúra, azok el fognak menni szavazni.

- Egyetlenegy határon túli magyar közösség sem tud hatni azokra a dolgokra, amik fontosak a számára, például az oktatás vagy a kultúra terén. Mi pedig a nemzeti tanácson keresztül erre képesek vagyunk. Ez egy óriási érték és igazából abban reménykedem, hogy a vajdasági magyarok értékelik az, hogy van egy ilyen kulturális autonómiánk, s bízom abban is, hogy az emberek elégedettek azzal, ami az elmúlt időszakban történt. Gyakorlatilag most negyedszer választjuk meg a nemzeti tanácsunkat közvetlen úton. Eltelt 12 év, bízom benne, mindenki látja, hogy ez az időszak az építkezésről szólt. Ezt az építkezést szeretnénk folytatni a jövőben is – jelentette ki a Magyar Összefogás magyarkanizsai bemutatkozóján Fremond Árpád listavezető.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A szécsányi Aleksa Šantić Általános Iskolában az igazgatónő döntése alapján nem engedélyezik a vallási szertartások megtartását, így az évtizedes hagyományok is elmaradnak: nem lesz pap és ünnepi kalácstörés sem Szent Száva napján. Az igazgatónő döntése – amelyet még az ateistáknak szánt Ateisti Srbije...
2023. JANUÁR 27.
[ 8:36 ]
Az alaposabb szemvizsgálatoknál használatos korszerű biomikroszkóppal és tonométerrel gyarapodott a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház szemészeti osztálya. Az eszközökkel immár az egészségügyi biztosítás terhére is elvégezhetők olyan állapotfelmérések, amikért korábban magánrendelők szolgálatait voltak kénytelen...
2023. JANUÁR 27.
[ 8:33 ]
Két migránscsoport csapott össze Zomborban, két migráns megsérültek. Az összetűzésben egy tucatnyian vettek részt, nemzetiségi hovatartozásukról nincs információ. A Tanjug szerint a verekedők nem használtak lőfegyvert, Szerbiai RTV ezzel szemben azt állítja, hogy lőttek is. Egyes médiaházak nem kettő, hanem három...
2023. JANUÁR 26.
[ 22:56 ]
Beolvasás folyamatban