Vajdaság
Hódság: Kisgyermekek zaklatásának gyanújával vették őrizetbe az óvodai kisegítőt
Betűméret:             

Tiltott szexuális cselekmények gyanújával vettek őrizetbe egy 26 éves óvodai kisegítőt. A gombosi I.O. a rendőrség gyanúja szerint a szülők engedélye és beleegyezése nélkül készített a gyerekekről fotókat, egyes értesülések szerint, meztelenül is fotózta a rábízott gyermekeket.

Az RTS értesülése szerint a férfit az ügyészség fogja kihallgatni, majd döntenek a további lépésekről.

A belgrádi sajtó úgy tudja, hogy az esetre akkor derült fény, amikor egy 4 éves gyermek a szüleinek elmesélte, hogy az óvodai asszisztens meztelenül fényképezte. A pszichológiai vizsgálat azt igazolta, hogy az esetet nem a gyermek találta ki. A férfit ekkor vették őrizetbe, majd a telefonjában további képeket találtak és időközben több szülő is jelentkezett, akinek a gyermekét ugyancsak zaklathatta a férfi.

A Duna alacsony vízállása egy műanyag zacskóba csomagolt bombát hozott a felszínre a strandon Čortanovcinál. A helyiek találták meg a robbanószerkezetet, amelyet a bejelentést követően a rendőrség biztonságosan eltávolított – írja az IN Medija. A lakosok szerint ez is egy újabb példája annak, hogy felelőtlenül...
2026. AUGUSZTUS 12.
[ 10:08 ]
Az alacsony dunai vízállás ellenére ismét működik a bezdáni és a gombosi szivattyútelep, így friss víz jut a bácskai vízrendszer északi részébe, vagyis a Ferenc-csatornába. Igor Kolaković, a Vajdaság Vizei Közvállalat igazgatója szerint a következő napokban enyhe vízszintemelkedés várható, ezt azonban újabb apadás...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 9:32 ]
Vajdaságban ma tetőzik a hőhullám: Bácskában és Bánátban vörös meteorológiai riasztás van érvényben, a hőmérséklet helyenként megközelítheti a 40 fokot. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) előrejelzése szerint szerdától átmeneti enyhülés várható, de a hétvégén ismét 35 fok fölé emelkedhet a...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 8:36 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó